Május elsejével elérkezett a Ferenc pápa temetését követő kilenc napos gyászidőszak hatodik napja. Egymást érik az elhunyt Szentatyáért tartott gyászmisék, majd a május 6-i, a vatikáni Szent Márta-házban tartandó közös vacsorát követően a pápaválasztó bíborosok teljesen elszigetelődnek a világ többi részétől Ferenc pápa utódjának megválasztásáig.

Május 7-én megkezdődik a „kulcs alatti" konklávé, az egyik legrégebbi, legmisztikusabb és legrejtélyesebb választási eljárás, amely szigorú eljárásrendet követ.

Nincs lehetőség mobiltelefonok, számítógépek, tabletek használatára, nemhogy tévézésre vagy újságolvasásra. Kiközösítéssel sújtják azt, aki beszél a külvilággal, illetve felfedni a szavazás eredményét. A titoktartás és a hallgatás a bíborosokkal kapcsolatban álló személyzetre is vonatkozik.

A közös helyiségekben, a konyhákban és a bíborosok lakhelyén már aktiválták a kémelhárítási eljárásokat, és a szobákat lezárják. 

Bíborosok vesznek részt a Ferenc pápáért tartott gyászmisén a Novendiali ötödik napján (kilencnapos gyász a pápa temetése után) a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2025. április 30-án.
Bíborosok vesznek részt a Ferenc pápáért tartott gyászmisén a Novendiali ötödik napján (kilencnapos gyász a pápa temetése után) a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2025. április 30-án.
Kép: Reuters, Guglielmo Mangiapane

Ugyanez vonatkozik a Sixtus-kápolnára is, és a Szent Márta-házból minden utazás busszal történik, elkerülve a külvilággal való bármilyen érintkezést. 

Sírba viszik a titkokat, Faraday-kalitka lesz a Sixtus-kápolnában

A mesterséges intelligencia, műholdak, drónok, okostelefonok és a közösségi média korában igazi kihívás a Vatikánnak, hogy garantálja a teljes titoktartást a pápaválasztás alatt a fehér füst felszálltáig. A tilalom legkisebb megsértése is súlyos bűncselekménynek számít: azonnali kiközösítéssel büntetik.

Május 7-én reggel Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja bemutatja a „Pro eligendo Romano Pontifice” (A római katolikus hívekért) elnevezésű misét a híveknek, amely megnyitja a konklávét.

Délután a bíborosok körmenetben vonulnak a Sixtus-kápolnába, ahol a Szentek litániáját éneklik. Bent eléneklik a „Veni Creator Spiritus”-t, és leteszik az esküt:

kéz az evangéliumra és egy latin formula.

Ekkor a liturgikus szertartások mestere kihirdeti az „Extra omnes” kifejezést, amellyel mindenkit – a pápaválasztó bíborosokon kívül – a Sixtus-kápolna elhagyására szólít fel, majd bezárja a kapukat.

Pápa lehet minden megkeresztelt férfi, füstbe borul a Vatikán

Egy 13. századi pápaválasztási procedúra három évig tartott, mielőtt az arra hivatott kályhából felszállt a fehér füst.

Térjünk át az első szavazásra! A szabály mindig ugyanaz: először a mise, aztán a dicséret. Két szavazás lesz délelőtt és kettő délután, majd a végén vecsernye.

Bíborosok vesznek részt a Ferenc pápáért tartott gyászmisén a Novendiali ötödik napján (kilencnapos gyász a pápa temetése után) a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2025. április 30-án. REUTERS/Guglielmo Mangiapane
Bíborosok vesznek részt a Ferenc pápáért tartott gyászmisén a Novendiali ötödik napján (kilencnapos gyász a pápa temetése után) a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2025. április 30-án. 
Kép: Reuters, Guglielmo Mangiapane

Az elektori kollégiumban sorsolással három szavazatszámlálót, három számvizsgálót és három munkatársat választanak ki.

A pápaválasztó szavazás menete

Minden bíboros üres szavazólapot kap, amelyeken az „Eligo in Summum Pontificem” („A legfőbb pápa megválasztására”) szavak szerepelnek, és van egy hely a választott bíboros vezetéknevének beírására.

A pápaválasztó bíborosoknak félbe kell hajtania a szavazólapjukat, mindig látható helyen kell tartaniuk, oda kell lépniük a szavazatszámlálókhoz, és a szavazólapot egy tányér segítségével a szavazóurnába csúsztatják.

Ezt követően elkezdődik a számolás: 

a kártyákat egyesével kinyitják és hangosan felolvassák, majd tűvel átszúrják és cérnával átkötik,

miközben a Camerlengo, azaz az Apostoli Kamarát felügyelő, Kevin Joseph Farrell ír-amerikai bíboros kamarás felveszi majd a jegyzőkönyvet.

Miután az eredmény ismertté válik, és nem született kétharmados többségű döntés, akkor a szavazólapokat egy régi öntöttvas kályhában elégetik egy olyan vegyszerrel együtt, amely a füst fekete színét adja.

Csak 34 határozatképtelen szavazás után tartják a második fordulót a két legtöbb szavazatot kapott bíboros között.

Ha megszületik a döntés, a sikeres szavazás után a szavazólapokat elégetik, fehér füst száll fel a Sixtus-kápolna tetején lévő kéményből és a Szent Péter-bazilika harangjai megkondulnak.

A Sixtus-kápolnában az új pápának el kell fogadnia a jelölést, ki kell választania pápai nevét, majd a sekrestyébe vezetik, ahol a fehér köntös és a szent ruhák várják.

Ez a „könnyek szobája”, ahol Róma új püspöke kiadja érzelmeit, mielőtt a Szent Péter-bazilika erkélyén, várhatóan majd Dominique Mamberti bíboros, a Római Kúria Apostoli Signatura prefektusa bemutatja őt a világnak a „Habemus Papam” (Van pápánk!) hivatalos formulával – foglalta össze az Il Messaggero.

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Ferenc pápa túllépte a pápaválasztó bíborosok számát, amelyet VI. Pál 120-ban állapított meg, és azóta sem helyeztek hatályon kívül. Mindenki szavazhat, vagy csak a szűkített létszám? Ezen múlhat, hogy ki lesz az új pápa.