Minden év elején árzuhanással nyitnak az üzletek. A januári akciók idején akár féláron is beszerezhető a téli holmi, most mégsem özönlenek a boltokba az emberek.
- Finoman szólva sincs tolongás – vázolta a helyzetet a Somogy vármegyei hírportálnak Sipos Erika Marianna, pedig, mint mondta, most 30-50 százalékkal olcsóbban lehet náluk megvenni a felsőket, farmereket. A nagy tapasztalattal rendelkező ruhakereskedő szeptember óta egységesen csökkenő kiskereskedelmi forgalmat tapasztalt, és ebben a karácsonyi szezon sem hozott váltást.
– Nem mondanám kiemelkedőnek a karácsonyi forgalmat, az biztos, hogy elmarad az egy évvel korábbitól – becsülte meg a Kaposvár Pláza egyik női és férfiruházati boltjának üzletvezetője.
Azt látni, hogy kiköltekeztek az emberek az év végén
- fogalmazott.
Hatta József, a Kapos-COOP Egyesület elnöke szerint a téli áruk vásárlási csúcsidőszaka karácsony után ugyan lezárul, de lehetnek olyan vásárlók, akik éppen az ezt követő leárazásra várnak. Ilyenkor a kereskedők hajlamosak akár még a beszerzési árra is leárazni a terméket, hogy bevételhez jussanak, és a tavaszi készleteiket feltöltsék. Ám még így is nehéz a vásárlói kedvet feltámasztani az év kezdetén.
Az egyik vásárló ezt meg is erősítette, mondván, januárban csak akkor vesz téli holmit, ha valami tönkrement, és mindenképpen pótolni kell.
Ez már pszichológiai kérdés, mert szerintem év elején az ember már a tavaszra gondol szívesen, és a karácsonyi költekezés után kétszer is meggondolja, hogy miért nyúl a pénztárcájába - fogalmazott Kiss László.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az