A kínai hatóságok nyomozást indítottak három feltételezett „amerikai ügynök" ellen, akik Peking gyanúja szerint kibertámadásokat követtek el a februárban Harbinban megrendezett ázsiai téli játékok ellen
- derül ki a harbini rendőrség közleményéből, amelyet kedden a kínai állami média idézett.
Az északkelet-kínai város rendőrkapitányságának közleménye Katheryn A. Wilson, Robert J. Snelling és Stephen W. Johnson néven azonosította a gyanúsítottakat, akik a helyi hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynökségének (NSA) megbízásából cselekedtek.
A rendőrség szerint a támadások célpontjai a játékok előtt és alatt is az irányításukra szolgáló rendszerek, például a regisztrációval, a versenyekre való nevezéssel és az utazással kapcsolatos felületek voltak, amelyeken mind hatalmas mennyiségű, a játékokkal kapcsolatban álló személyek kényes, személyes adatait tárolták. Ezenkívül a gyanúsítottak megtámadták Hejlungcsiang tartomány létfontosságú infrastruktúrájának számítógépes rendszerét is, egyebek között az energiarendszert, a közlekedést, a víztározókat, a távközlést és a védelmi kutatóintézeteket célozva meg - tették hozzá.
Lin Csien kínai külügyi szóvivő kedden elmondta, hogy a támadások súlyos károkat okoztak a kulcsfontosságú infrastruktúrában, a nemzetvédelemben, a pénzügyekben, valamint a kínai állampolgárok személyes információinak biztonságában.
„Kína már többször kifejezte aggodalmát az Egyesült Államoknak az infrastruktúrája elleni kibertámadások miatt. Felszólítjuk az amerikai felet, hogy felelősségteljesen álljon a kiberbiztonsági kérdésekhez, és állítsa le a Kínát érő támadásait" - mondta Lin.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná