Felfüggesztett halálbüntetésre ítélték a kínai Tsinghua Unigroup technológiai és félvezetőgyártó vállalat volt elnökét, mert bűnösnek találták korrupció és sikkasztás vádjában – jelentette a CCTV kínai állami televízió.
A jelentés szerint az északkelet-kínai Csilin tartomány egyik bírósága két évre felfüggesztve halálra ítélte Csao Vej-kuót, aki ellen a legsúlyosabb büntetést csak abban az esetben hajtják végre, ha ez idő alatt újabb bűncselekményt követ el. A két év letelte után életfogytig tartó börtönbüntetés vár rá – közölték.
Emellett a bíróság 12 millió jüan (körülbelül 600 millió forint) pénzbüntetést is kiszabott Csaóra, amiért illegális bevételre tett szert, és kárt okozott egy tőzsdén jegyzett vállalatnak – tették hozzá.
A vád szerint Csao vezetése alatt
a vállalat milliárdokat költött chipekkel kapcsolatos felvásárlásokra, valamint az ingatlanoktól az online szerencsejátékokig terjedő veszteséges üzletekre is. Ez végül ahhoz vezetett, hogy 2020 végén számos kötvény kifizetését nem tudta teljesíteni, így csődeljárás fenyegette a céget.
Az államilag támogatott Tsinghua Unigroup a kínai Tsinghua Egyetem egyik leányvállalataként jött létre 1988-ban. A pekingi székhelyű vállalat az ország egyik legnagyobb technológiai cégeként digitális infrastruktúrát és szolgáltatásokat is nyújt a hazai és a globális piacokon.
Lehűtötték a vámkedélyeket: töredékére olvadtak a vámok az amerikai-kínai megállapodással
A kereskedelmi háborút illetően ideiglenes szünetben állapodott meg Kína és az Egyesült Államok Genfben, ahol a brutális trumpi tarifákat jócskán lecsökkentették. Mutatjuk a vámenyhítő részleteket.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz