A kínai állami média szerint a világ legmagasabb üres felhőkarcolójának építése már a jövő héten folytatódhat, majdnem 10 évvel azután, hogy a munka leállt. Az 597 méter magas Goldin Finance 117, amely az észak-kínai Tiencsin kikötővárosban emelkedik a magasba 2015 óta befejezetlenül áll. A 117 emelet magas tornyot Kína legmagasabb felhőkarcolójának szánták 2008-ban, és földrengésbiztos „mega oszlopok” segítségével építették fel, a felső emeleteken irodákat és egy ötcsillagos szállodát helyeztek el – írta a CNN.

A projekt azonban megtorpant a 2015-ös kínai tőzsdekrach után, a Goldin Properties Holdings felszámolás alá került.

Az állami média szerint az új építési engedély – amely állítólag csaknem 569 millió jüan (78 millió dollár) szerződésértéket tartalmaz – azt mutatja, hogy a megszűnt fejlesztő kikerülhetett az épület nevéből. Azt viszont nem tudni, hogy a „szupermagas” felhőkarcoló használatára vonatkozó tervek változatlanok maradnak-e.

Az elmúlt évtizedben a Kína látképén hemzsegő, elhagyott felhőkarcolók az ország ingatlangondjainak jelképeivé váltak. 2020-ban a lakásügyi minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság betiltotta az 500 méternél magasabb új tornyok építését – ez a lépés látszólag részben a felhőkarcoló-projekteket gyakran alátámasztó spekulatív finanszírozás megfékezésére irányul.

Bejelentették azt is, hogy a délnyugati Csengtu városában lévő, korábban leállt Chengdu Greenland Tower munkálatai is folytatódnak.

A 468 méter magas felhőkarcoló építése 2023 óta szünetel, miután az állami tulajdonú fejlesztő pénzügyi nehézségekbe ütközött.

Az a tény, hogy két nagy horderejű projekt egyszerre indul újra, valószínűleg nem véletlen egybeesés – mondta Qiao Shitong, a Duke Egyetem Jogi Karának jogászprofesszora, aki rámutatott, „a kormány világossá tette, hogy stabilizálni akarja az ingatlanpiacot" és arra ösztönözni a helyi önkormányzatokat, hogy segítsenek „újraéleszteni" a nehézségekkel küzdő szektort. „Ez jelzés nem csak magukról a felhőkarcolókról szól” – tette hozzá.

Bár a Tiencsin torony új finanszírozásáról még nem nyilatkoztak, Qiao úgy véli, hogy az állam befektetést és adósság-átstrukturálást ajánlott fel a projekt beindítása érdekében.

A gazdasági aggodalmak és a szigorodó szabályozás ellenére Kína továbbra is uralja a globális felhőkarcoló-építést. A Magasépületek és Városi Élőhelyek Tanácsának adatai szerint a tavaly világszerte elkészült 133 darab, 200 méteres vagy annál nagyobb felhőkarcoló közül 91 Kínában volt.

Világviszonylatban a nyolcadik helyre fog esni, ha ebben az évtizedben elkészül, a Szaúd-Arábiában épülő 1000 méter magas Jeddah-torony – amelynek építkezése szintén nemrégiben, több éves kihagyás után folytatódott. A felhőkarcoló mintegy harmada készült el, amikor 2017-ben több kulcsfigurát – köztük a fővállalkozó és a projektet társfinanszírozó konglomerátum elnökét – őrizetbe vették korrupciós vádak miatt. A munka ettől még a letartóztatások után is folytatódott, aztán 2018 elején leállt, és évekig tartó szünet következett. A Covid-19 világjárvány okozta fennakadás késleltette a munka folytatásának terveit is. Ennek történetéről itt olvashat érdekes részleteket >>>