Miután a termékek egy része kisebb lett a boltok polcain, a kereskedők többségének - ott, ahol legalább egymilliárdos forgalmat bonyolítottak tavaly - plakátot kell kitennie a bejárathoz. A gyártók egyébként azt mondják, azért zsugorodott egy-egy termék, mert ha az árát emelik tovább, akkor egyre kevesebben engedhetik meg, hogy egyáltalán vásároljanak belőle.
A vásárlóknak pedig egy piros felkiáltójelet kell figyelniük a polcokon március 1-jétől,
„Vigyázzon! A termék kisebb lett”
felirattal. Ezt a matricát kell rakni minden termék mellé, amelyik kisebb vagy könnyebb lett. Múlt csütörtökön jelent meg az erről szóló rendelet – tájékoztatott az RTL Híradó és az Index.
A Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint túl késő van már ahhoz, hogy az előírásnak mindenki eleget tudjon tenni neki. Neubauer Katalin, a szervezet főtitkára szerint figyelembe kell venni az átfutási időket a nyomdáknál, vagyis, hogy nem mindenhova ér oda időben a szükséges címke.
Ha a gyártók vagy kereskedők nem tesznek eleget az új tájékoztatási kötelezettségeiknek, akkor egymillió forintos bírságra számíthatnak termékenként.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy