Partali Anita a Coca-Cola HBC Magyarország kávé üzletágának marketingvezetője azt mondta:
a tavaly szeptembertől idén augusztus végéig tartó időszakban mintegy 1 százalékkal nőtt a magyarországi kiskereskedelmi kávépiac értéke, igaz, a piacon belül folytatódik az átrendeződés.
Kapcsolódó
Az elmúlt egy évben
- az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent,
- míg a szemes kávé 1,9 százalékkal,
- a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Az adatok szerint az idén augusztusban zárult 12 hónap alatt a gyártók, forgalmazók összesen 14,3 ezer tonna szemes, őrölt és kapszulás kávét értékesítettek a hazai piacon.
Ezen belül a társasághoz tartozó kávéüzletág értékesítése mintegy 17 százalékkal nőtt.
A Nilesen piackutató adataira hivatkozva a marketingvezető elmondta, hogy
a magyarországi kiskereskedelmi kávépiac értéke - az instant kávétermékeket kivéve - 2023 szeptember elseje és 2024 augusztus vége között 77 milliárd forint volt, ami 0,9 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.
Partali Anita a szektort érintő egyik legnagyobb kihívásnak a kávé nyersanyag-árának folyamatos növekedését nevezte meg, amihez minden piaci szereplőnek alkalmazkodnia kell megfelelő üzleti stratégiával:
- az arabica kávébab beszerzési ára 19 százaléka,
- a robustáé pedig 45 százalékkal drágult az idén január-augusztusban.
A világszintű kávétermelés 2023-2024-ben 178 millió zsák volt, szemben a 2022-2023-as 168,2 millió zsákkal - egy zsák tartalma 60 kilogramm - írta az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat