Kicsivel több pénzből vásárolnának ajándékokat az idei karácsonyra a fiatalok, mint egy évvel ezelőtt, ám igen jelentősek a különbségek – derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 évesek karácsonyi vásárlási szokásait vizsgálta. A megkérdezett fiatalok 84 százaléka tervez ajándékot adni szeretteinek, főként a szüleiknek, partnerüknek, házastársuknak. 34 százalékuk a barátoknak is készül meglepetéssel, ami jelentős növekedést jelent a tavalyi 23 százalékhoz képest.

De mennyit költenek pontosan?

A kutatás szerint az ajándékozásra készülő fiatalok 3 százaléka nem költ ezekre, hanem saját maga készíti a meglepetéseket. Aki vásárol, az átlagosan 40 ezer forintért szerezné be, szemben az egy évvel korábbi 37 ezer forinttal. A szélsőséges válaszok nélküli átlag 38 ezer forint lett az idén, a medián pedig 25 ezer forint. Utóbbi összeg azt jelenti, hogy az ajándékvásárlást fontolgató fiatalok fele ennél alacsonyabb, a másik fele pedig magasabb összeget költene erre.

Kép: K&H

A részeredmények még érdekesebbek: 8 százalékos azoknak az aránya, akik 5 ezer forintnál kisebb összegből gazdálkodnának az ajándékozási szezonban, 7 százalékuk 5-9, 11 százalékuk 10-14 ezer, 10 százalékuk pedig 15-19 ezer forintért vásárolna. További 7 százalékuk 50-74 ezer, szintén 7 százalékuk 75-99 ezer forintos ajándék-költségvetést állít össze, miközben 8 százalékuk 100 ezer feletti kiadásra készül.

 Keleten költenek a legkevesebbet

A központi régióban élő, ajándékozást tervező fiatalok körében volt a legmagasabb az átlagérték, ők átlagban 49 ezer forintért vennének ajándékot. A nyugati országrészben lakók lényegében az átlagnak megfelelő, 42 ezer forintos összeget mondtak, a keleti régiókban élőknél viszont ugyanez az összeg 31 ezer forint.

A múlt évhez képest az idén kevesebben mondták, hogy kevesebbet költenek az előző évhez képest: 14 százalékra csökkent az arányuk az egy évvel korábbi 26 százalékról. A legtöbben - 51 százalék - nem módosították az ajándékozásra szánt összeget, 34 százalékuk viszont igen.