Levélben kérte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét Karácsony Gergely arra, hogy a Margit hídtól északra, a sűrűn lakott városrész közelében ne lőjenek fel rakétákat augusztus 20-án, és ebből a több mint 14 milliárdból, amelybe kerül a látványosság, oldják meg, hogy a tűzijáték előkészületei és utómunkái miatt ne kelljen egy hétre lezárni a rakpartokat.
A főpolgármester Facebook-posztjában azt írta, a Városházán és a BKK-nál a munkatársai hónapokig tervezik, hogy az elkerülhetetlen felújítások a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozzák, ezért a jövő hét végén, augusztus 15-én és 16-án lerövidítik a programokat, és a budai rakpart állami lezárásával párhuzamosan a közúti forgalom használhatja a pesti rakpartot – addig legalább amíg a kormány le nem zárja azt is – tette hozzá.
Karácsony Gergely szerint a kormány megint a budapestiek türelmével és jóindulatával él vissza.
A kommentelők szétszedik az írást:
Az összesen több mint 14 milliárd forintba kerülő állami ünnepség, ezen belül a 3,5 milliárdos tűzijáték már nemcsak egyre nagyobb környezeti terhelést okoz a városnak, de idén a közúti közlekedést is lebéníthatja. Még ha el is fogadjuk, hogy ez az augusztus 20-i ünnepség egyik leglátogatottabb programja, akkor is tény, hogy az évről évre növekedő tűzijáték egyre nagyobb zaj- és légszennyezést okoz. Ez nem az én véleményem csupán, hanem hazai és nemzetközi vizsgálatok eredménye. Ezt tetézi idén a teljességgel indokolatlannak tűnő hosszú állami lezárás – fogalmazott a városvezető.
Egyhetes káosz vár az autósokra, már most készüljön
Készül a főváros az augusztus 20-i rendezvényekre. Ehhez pedig forgalomkorlátozásokra, lezárásokra van szükség. Itt tudhatja meg a részleteket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Újabb fejeket vágott le a Meta, ezúttal a vármegyei lapokra esett a választás
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Egy szuperrendszer jöhet a rendelőkben: egy kattintásra ott a teljes kórtörténet