Befejeződik Kapu Tibor háromhetes űrmissziója.
A magyar űrhajóssal a fedélzetén mintegy 22 órás után ma délelőtt magyar idő szerint fél 12 körül landol a Dragon NASA űrkapszula Kalifornia partjainál a Csendes-óceánon.
Kapcsolódó
A kapszula körülbelül 27 km/órás sebességre fékezve érkezik majd a vízbe.
A landolást követően partra szállítják az űrhajósokat és az űrkapszulát. Kaliforniából légi úton jutnak el a texasi Houstonba, ahol egészségügyi vizsgálatokat végeznek rajtuk, majd ezt követően kezdődik meg a program regenerációs fázisa.
A HUNOR Program, valamint a Semmelweis Egyetem szakemberei is csatlakoznak a rehabilitációs programhoz, valamint hosszú idő után végre családjával is Houstonban találkozhat Kapu Tibor.
A második magyar űrhajósra visszatérése után további komoly feladatok várnak, hiszen a HUNOR Program folytatódik, a kutatás-fejlesztési eredmények elemzése most következik.
A nemzetközi reakciókat látva is egyértelmű, óriási eredmény, amit a HUNOR program fel tudott mutatni. Nagyon komoly tudományos tartalommal rendelkező kísérleteket hajtott végre a magyar űrhajós a világűrben
– nyilatkozta az Indexnek Ferencz Orsolya. A HUNOR program vezetője szerint a 3 hetes küldetést jól ki tudta használni a magyar űrhajós. A 25-30 projektből több is felkeltette a nemzetközi tudományos közvélemény érdeklődését.
A nemzetközi partnerek és több űrkutatással foglalkozó vállalat további együttműködést ajánlott fel, mert folytatni szeretnék velünk a közös munkát. A tudományos tartalom túlmutatott ezen a küldetésen - tette hozzá Ferencz Orsolya.
Azt is közölte:
Kapu Tibor innentől kezdve az űrkutatás nagykövete lesz egész életében, ahogy az összes többi űrhajós is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező