A kalocsai kórház gyerekosztályának tervezett megszüntetése leginkább a kisgyerekes családokat érinti hátrányosan. A helyiek úgy tudják, hogy orvoshiány miatt nem tudják tovább biztosítani a szolgáltatást, így a szülőknek Kecskemétre kellene utazniuk, ha baj történik.
Pont van egy ilyen problémánk a kisfiunkkal, affektív apnoéja van, így erős érzelmi vagy fájdalmi inger hatására leáll a légzése. Már előfordult, hogy mentőt kellett hívni. Ha most 45-50 km-rel odébb kell mennünk, az hatalmas probléma lesz
- mondta Oleva-Hollósi Andrea az ATV Híradójának.
Kapcsolódó
A tervezett átszervezés még ennél is nagyobb távolságra kényszerítené a családokat, ugyanis nem a legközelebbi kórház, hanem a megyeszékhely, Kecskemét lenne az új ellátóhely.
Bolvári Ferdinánd, a Békés Kalocsáért Egyesület elnökségi tagja úgy nyilatkozott:
Kiállunk azért, hogy a kalocsai embereknek ne a 85 km-re lévő kecskeméti kórházba kelljen járniuk, mert ahhoz tartozunk. Baja itt van 45-50 km-re, de nem oda tartozunk, hanem Kecskeméthez. Ez ellen tiltakozunk, és felemeljük a hangunkat.
- A helyiek próbáltak beszélni az anyaintézmény vezetőivel, akik arra hivatkoztak, hogy orvoshiány miatt nem tudják biztosítani a gyerekellátást.
- Ezzel szemben a civilek úgy tudják, hogy a polgármester sikeresen talált egy orvost, akinek a lakhatásához és béréhez a város hozzájárulna.
Az osztályok megmentéséért szombatra tüntetést szerveztek, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a leépítés ellen.
A helyiek nem értik, miért van szükség a változtatásra, különösen, hogy a Paks felé vezető Duna-híd megépítésével több betegtől is vártak forgalmat. Paks azonban nem került a kalocsai kórház körzetébe - derül ki a riportból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön