A lakossági hitelezés egyértelműen fordulóponthoz érkezett. A 2023 eleji visszaesés után a hitelpiac fokozatosan helyreállt, és mára közel került a korábbi csúcsszintekhez – különösen a lakáshitelek területén – derül ki a K&H saját adataiból. A személyi kölcsönöknél pedig hódít az online megoldás.
A piaci alapú lakáshitelek átlagos kamata jelenleg 6,5 százalék körül mozog, ami kifejezetten kedvező, különösen az inflációhoz viszonyítva.
A pénzintézetek közötti erős verseny következtében a hitelfelvevők ma sok esetben kedvezőbb feltételekhez jutnak, mint maga az állam – ez egy ritka, de jelenleg fennálló piaci anomália.
Mindez jól jelzi a hitelpiac aktivizálódását, amit a lakosság is kezd egyre inkább felismerni.
A hazai lakosság hitelhez való hozzáállása továbbra is konzervatív: GDP-arányos adósságszintünk az EU egyik legalacsonyabbja.
A hitelek zöme a legmagasabb jövedelmi szegmenshez köthető,
- a legjobban kereső 20 százalék veszi fel az új lakáshitelek kétharmadát.
- A lakáspiacot továbbra is az alacsony kínálat jellemzi, évente az ingatlanállomány mindössze 0,2 százaléka újul meg.
- Az új építésű lakások hiánya miatt a hitelek döntő többsége használt ingatlanokra irányul.
- A vásárlók elsősorban nem a méret, hanem az ingatlan minősége terén kötnek kompromisszumot – az utóbbi időben romló energetikai besorolások is ezt jelzik
– derült ki a K&H pénzügyi influenszereknek tartott sajtóeseményén.
A támogatott hitelkonstrukciók egyre nagyobb szerepet kapnak: a Babaváró, a csok plusz és a zöld lakáshitel nemcsak népszerűek, hanem valódi pénzügyi előnyt is nyújtanak.
A személyi kölcsönök piaca az elmúlt évben robbanásszerűen nőtt.
A havi kihelyezések megközelítik a 90 milliárd forintot, míg korábban 30-40 milliárd között stagnáltak. A fogyasztás élénkülése mellett a hitelfelvétel egyszerűsödése is kulcsszerepet játszik ebben.
Sokan tagadják, hogy banki hitelből nyaralnak
Néha megterhelő lehet egy nyaralás, sokan - bár nem igazán vallják be - hitelt vesznek fel ehhez. Itt vannak a részletek >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben