Szeptembertől élhetnek a középiskolás diákok az úgymond ingyenes jogosítvány megszerzésének lehetőségével, ami valójában ingyenes KRESZ-tanfolyamot, KRESZ-vizsgát, elsősegély-tanfolyamot és -vizsgát, valamint orvosi alkalmassági vizsgálatot jelent. Ezzel valóban tetemes összeget lehet megspórolni, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a vezetési órák díját minden esetben ki kell fizetni.
Különösen megdobhatja a kiadásokat, hogy azoknak a diákoknak, akik nem az adott autósiskolánál végzik el a KRESZ-tanfolyamot, gyakran magasabb óradíjat vagy regisztrációs díjat kell fizetniük. Ennek költségei pedig 300-400 ezer forintra is rúghatnak.
Bizonyos törvényes megoldásokkal azonban sok költség megúszható, akár 150 ezer forintot is meg lehet spórolni
- hívta fel a figyelmet a Dívány.
A Neon Autósiskola össze is foglalta, hogyan.
- Ha a diák a KRÉTA-rendszeren keresztül elvégzi az elsősegély-tanfolyamot, a vizsgát és az orvosi alkalmasságit, ezzel mintegy 37 100 forintot spórol: 10 ezer forint az elsősegély tanfolyam, 19 900 forint az elsősegély vizsga, 7 200 forint az orvosi alkalmassági vizsgálat.
- Közben iratkozzon be egy autósiskolába KRESZ-tanfolyamra. Így jogosulttá válik a 25 ezer forintos állami támogatásra, és az autósiskola saját tanulójának számít.
- Ennek köszönhetően nem kell drágább óradíjakat vagy regisztrációs díjat fizetnie. Magyarországon átlagos vezetési óraszámmal számolva ez összesen akár 100-150 ezer forintos megtakarítást is jelenthet.
Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste