Az amerikai elnök azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke, Kamala Harris elnökválasztási kampányában. Joe Biden hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.
Joe Biden az elnökjelöltségtől való visszalépéséről tett bejelentése óta első alkalommal szólalt meg a nyilvánosság előtt.
Hangsúlyozta: nem megy sehova, kitölti az elnöki mandátumát, ami 2025 januárjáig tart.
Kamala Harris megfizethető lakhatást és méltányos béreket, valamint a középosztály megerősítését ígérte választási programjának elemeként. Továbbá élesen bírálta Donald Trumpot, akiről azt mondta, hogy egykori kerületi ügyészként "ismeri a fajtáját".
Kamala Harris elnökjelöltségét Joe Biden elnök vasárnap biztosította támogatásáról, miután bejelentette visszalépését az elnökválasztástól.
Az alelnök elnökjelöltsége mögé állt a Kongresszus demokrata tagjainak mintegy kétharmada, és bő egy nap alatt 81 millió dollár kampánytámogatást szerzett.
A demokrata párti szabályok szerint Joe Biden nem ruházhatja át hivatalosan az elnökjelötséget, hanem arról az elnökjelölő konvención a delegáltak szavazatai döntenek. A Demokrata Párt augusztus 19. és 22. között Chicagóban tartja az elnökjelölő országos gyűlését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutálisan kilőtt az arany ára
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy