Iránnak megvan a kapacitása arra, hogy hónapokon belül újra megkezdje az urándúsítást egy lehetséges atombomba elkészítéséhez – jelentette ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója.
Rafael Grossi, a CBS Newsnak azt nyilatkozta, hogy az elmúlt hétvégi amerikai légicsapások súlyos, de nem teljes károkat okoztak az iráni nukleáris létesítményekben. Ez ellentmond Donald Trump azon állításának, hogy Irán nukleáris létesítményeit teljesen megsemmisítették.
Őszintén szólva, nem lehet azt állítani, hogy minden eltűnt, és nincs ott semmi
– fogalmazott Grossi szombaton a BBC beszámolója szerint.
Izrael még június 13-án támadott meg iráni nukleáris és katonai létesítményeket, azt állítva, hogy Irán közel áll egy atomfegyver megépítéséhez. Az Egyesült Államok később csatlakozott a csapásokhoz, és bombákat dobott három iráni nukleáris üzemre: Fordóra, Natanzra és Iszfahánra.
A kár valódi mértéke azonban tisztázatlan.
Míg Ali Khamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője kijelentette, hogy a csapások nem értek el semmilyen jelentős eredményt, Abbász Araghcsi külügyminiszter azt mondta, hogy a támadások jelentős károkat okoztak.
Mindenesetre Grossi szerint Iránnak megvan a kapacitása az urándúsításra.
„Mondhatnám, hogy néhány hónapon belül több centrifuga-kaszkád is működhet és dúsított uránt termelhet"
– fogalmazott.
A NAÜ nem az első szervezet, amely azt sugallja, hogy Irán nukleáris képességei továbbra is fennállhatnak. A hét elején egy kiszivárgott előzetes Pentagon-értékelés szerint
az amerikai csapások valószínűleg csak hónapokkal vetették vissza a programot.
Abban bíznak, hogy a jövőbeli hírszerzési jelentések több információt is tartalmaznak majd a létesítményekben keletkezett károkról.
Egy 2015-ben a világhatalmakkal kötött nukleáris megállapodás értelmében Irán nem dúsíthatott uránt 3,67 százaléknál – a kereskedelmi atomerőművek üzemanyagához szükséges szintnél – magasabb tisztaságúra, és 15 évig nem végezhetett dúsítást a fordo-i üzemében.
Trump azonban első ciklusa alatt, 2018-ban felmondta a megállapodást, mondván, hogy az nem elegendő a bombák létrehozásának megakadályozásához, és visszaállította az amerikai szankciókat.
Irán válaszul egyre gyakrabban megszegte a korlátozásokat – különösen a dúsítással kapcsolatosakat.
A NAÜ szerint Irán 2021-ben újraindította a dúsítást Fordóban, és annyi 60 százalékos dúsítású uránt halmozott fel, amennyi potenciálisan kilenc atombomba előállításához elegendő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll