Az Interpol nemzetközi rendőri szervezet kedden bejelentette, hogy a nyáron, egy nemzetközi rendőrségi akció során rekordmennyiségű, mintegy 300 millió tablettányi metamfetamint – szintetikus drogot – foglaltak le az amerikai kontinensen és Ázsiában.
Összesen 386 embert vettek őrizetbe, és a rendőrök 76 tonna drogot, köztük 51 tonna metamfetamint (folyékony és szilárd formában) foglaltak le a június 30-a és július 13-a között 18 országban végrehajtott, "Lionfish-Mayag III" nevű akció során – számolt be egy közleményben az Interpol franciaországi székhelyén, Lyonban.
Kapcsolódó
A lefoglalt kábítószerek összértéke 6,5 milliárd dollárra becsülhető
– állítja a nemzetközi bűnüldöző szervezet.
Az Interpol kiemeli a metamfetamin között lefoglalt 297 millió yaba tablettát (egy erős és függőséget okozó stimuláns és koffein keverékét), amely Délkelet-Ázsiában nagyon elterjedt. A többi lefoglalt kábítószer között szerepelt fentanil, kokain, heroin és ketamin.
A kereskedők néha egymást is túllicitálták találékonyságban: az egyes anyagokat szörfdeszkákban, ananászok között, kávéfőző gépekben, teazsákokban vagy macskaeledeles zsákokban rejtették el
- írta az Interpol.
A korábbi rekord mintegy 190 millió lefoglalt tabletta volt - részletezte az Interpol az AFP francia hírügynökségnek, hivatkozva az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Hivatalának (UNODC) legújabb jelentésére.
A mostani Lionfish művelet során a legnagyobb metamfetamin-lefoglalások Délkelet-Ázsiában történtek, így Laoszban, ahol 3,9 tonna terméket és 10 gyártógépet foglaltak le, valamint Mianmarban, ahol 9,25 millió yaba tablettát koboztak el.
Mexikóban a hatóságok 1,7 tonna metamfetamint és több mint 190 ezer fentanil tablettát foglaltak le. Indiában felszámoltak egy jelentős darknet-hálózatot (az internet különleges titkosító technológiákkal működő, főleg bűnözők által használt része), amely ketamint és LSD-t értékesített több mint 600 szállítmányban alig több mint egy év alatt - részletezte tájékoztatójában a nemzetközi rendőri szervezet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér