Romániában az elemzői várakozásoknak megfelelően a decemberi 5,14 százalékról januárban 4,95 százalékra csökkent az éves infláció a román statisztikai hivatal (INS) pénteken közzétett adatai szerint.
Az INS közölte az is, hogy januárban az élelmiszerek átlagosan 4,54 százalékkal kerültek többe, mint 2024 azonos időszakában, a nem élelmiszer jellegű termékek 4,6 százalékkal, a szolgáltatások pedig 6,54 százalékkal drágultak.
Ezzel nagyon úgy fest – amint azt kedden már előrevetítettük –, hogy
az Európai Unióban januárban ismét Magyarországon volt a legnagyobb a fogyasztói árak emelkedésének üteme.
Legutóbb 2023-ban voltunk az uniós rangsor élén – nagyjából egy teljes évig.
Már év végén emelkedésnek indult az infláció
Mint azt korábban megírtuk, 2024-ben átlagosan 3,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, viszont már az év végén emelkedésnek indult az infláció, decemberben éves szinten már 4,6 százalékon állt a mutató.
Már januárban is arról szóltak a hírek, hogy az év elején még 4-5 százalék környékén lehet a drágulás üteme:
- például január közepén a nemzetgazdasági miniszter közölte, hogy 2025 második felében tud majd visszatérni az infláció 3 százalék közelébe, ami februártól indulhat majd csökkenésnek;
- a jegybank január végén arról beszélt, hogy „a feltörekvő piacokkal szembeni kockázatkerülés és a fennálló geopolitikai feszültségek az elmúlt hónapokban növelték a felfelé mutató inflációs kockázatokat”, valamint azt is közölték, hogy „az infláció átmeneti emelkedése várhatóan 2025 januárjában folytatódik, azonban a dezinflációs trend ezt követően újraindul”;
- ez utóbbira erősített rá Virág Barnabás egy interjúban: a jegybank alelnöke szerint a váratlanul magas, 5,5 százalékos infláció a csúcspont lehet, és februártól kezdődően már kedvezőbbé válhatnak a folyamatok.
A legfrissebb, januárra vonatkozó adatok azonban még az elemzőket is meglepték, ugyanis a vártnál magasabb fogyasztóiár-emelkedésről számolt be a statisztikai hivatal: 2025 első hónapjában az árak átlagosan 5,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Saját aranyukra fáj a németek foga