Novemberben az éves infláció 7,3 százalékra mérséklődött az októberi 8,5 százalékról Csehországban – közölte hétfőn a Cseh Statisztikai Hivatal.
Elsősorban az élelmiszeráruk és a villanyáram árának növekedési üteme mérséklődött, míg az üzemanyagok ára csökkent. A novemberi infláció továbbra is igen messze van a cseh jegybank által preferált 2 százalék körüli inflációs rátától.
A fogyasztói kosár legtöbb szegmensében mérséklődik a drágulás, ez a legnagyobb mértékben az élelmiszerek, az üzemanyagok és a lakhatási költségek területén mutatkozott meg
– mondta Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal szakigazgatója újságíróknak sajtótájékoztatón.
Továbbra is számos olyan termék van, amelyek ára jóval magasabb, mint egy éve. A burgonya például 25 százalékkal kerül többe, a villanyáram ára pedig több mint kétszerese a tavalyinak. A földgáz ára ugyanakkor 3,9 százalékkal csökkent.
Sedivá hozzátette, hogy a termékek árai 8,1 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 5,9 százalékkal emelkedtek egy év alatt.
Az éves infláció mérséklődéséhez hozzájárult, hogy a személygépkocsik ára átlagosan 3,8 százalékkal visszaesett, az üzemanyagok pedig 8,8 százalékkal olcsóbbak, mint tavaly novemberben.
A magyar novemberi inflációs adatot a múlt héten tették közzé, eszerint a fogyasztói árak 7,9 százalékkal nőttek átlagosan az előző év azonos hónapjához képest.
Nagy Márton: újabb győzelem, 2 százalékponttal csökkent az infláció
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a kormány novemberre már 8 százalék alá, 7,9 százalékra szorította vissza az áremelkedés mértékét. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli