Az Observer Research, Ázsia egyik legbefolyásosabb agytrösztjének elnöke hozzátette, a 4 ezer milliárd dolláros indiai hazai össztermék 10 év múlva eléri a 10 ezer milliárd dollárt, és 3 ezer milliárd dollárral jelenik majd meg a nemzetközi kereskedelmi rendszerben, visszafogott becslések szerint. Rámutatott, az ország felemelkedése nem lesz egyszínű, mert az EU népességének háromszorosa, 1,5 milliárd ember szeretne előbbre jutni, akik 22 hivatalos nyelven beszélnek.
Ha India felemelkedik, a sokszínűség is felemelkedik, az ország hidat képez a különböző kultúrák és hagyományok között – jelentette ki, majd hozzátette, az indiai Hold-szondát indító tudós a start előtt egy templomban imádkozva kért áldást a projektre. Úgy vélte, országa összetett társadalom, és felemelkedése példa lehet a "globális délnek", amely most lép a fejlődés lépcsőinek felsőbb fokaira.
Külpolitikánkban megjelennek azok a döntések, melyek önöknél születnek, és hatással vannak arra, honnan jutunk alapanyagokhoz, energiához. Így egymás történetét is írjuk
– mondta.
India átalakulásának mérföldkövei között említette, hogy a nagy gazdaságok közül ott lesz a legalacsonyabb a szén-dioxid-kibocsátás, ott lesz a legtisztább a gazdaság. Elmondta, Kína a gyártás köré szervezte gazdaságát, India viszont, a negyedik ipari forradalom építőjeként, a digitális világban szeretne naggyá válni.
Nem kell egyformának lenni ahhoz, hogy egymás mellett éljünk. Az emberi faj azért tudott fennmaradni, mert sokszínű volt. A sokszínűség a fejlődés motorja lehet, ezért befogadó közösségeket kell építeni, a helyi, nemzeti értékek figyelembevételével – mondta.
India fejlődését akadályozó tényezőnek nevezte a háborúkat, melyek megzavarják az ellátóláncokat. Úgy vélte, békét kell teremteni, és távol kell tartani a világot a háborús impulzivitástól.
Hernádi Zsolt: Nem hiszem, hogy üzemanyag-hiány lenne
A Mol vezérigazgatója az MCC Feszten szólalt meg a Lukoil-botrányról. Erről itt olvashat bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég