Magyarországon egyedülálló kezdeményezésbe vágott bele a II. és a VI. kerület, ugyanis kiemelkedően fontosnak tartják, hogy a kerület fejlesztései a helyben élők valódi szükségleteire reagáljanak, és a célok meghatározása is az itt lakókkal közösen történjen. A két kerület a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) segítségével, közösségi gyűlések mentén próbál a lakosság igényeire reagálni. S az egész kuriózuma, hogy az újonnan szerveződő közösségi tanácsot kizárólag nők fogják alkotni.
Nemcsak a sokgyerekes nők a nők
„Az a célunk, hogy csökkentsük a férfiak és nők közötti jelentős különbségeket nemcsak a bérezés és társadalmi státusz terén, hanem a helyi ügyekben való részvétel lehetőségeiben is. A tapasztalatok szerint a közösségi költségvetés, egyeztetések és fejlesztések kapcsán általában két csoport vesz részt aktívan: azok, akiket közvetlenül érint a téma – például az adott utcában élők –, illetve akiket kifejezetten érdekel a szóban forgó téma, mondjuk a közlekedés” – mondta csütörtökön Őrsi Gergely a témában tartott sajtótájékoztatón.
A II. került polgármestere azzal folytatta, hogy két társadalmi csoport azonban jóval kisebb arányban képviselteti magát: a fiatalok és a nők. A lakóhelyről szóló döntésekben a nők részvétele különösen alacsony, ezért a kerület kifejezetten kíváncsi arra, hogy mik a női szemmel látható, fontos problémák. Ezt a célt szolgálja a most indított kezdeményezés is.
Soproni Tamás szerint politikusként fontos feladat az emberek bevonása a döntéshozatali és fejlesztési folyamatokba.
„A kerületben a költségvetés tervezésekor is igyekszünk minél szélesebb körben kikérni a lakosság véleményét, ám tapasztalataink szerint a legaktívabbak jellemzően a különböző lobbicsoportok. Ennek köszönhetően például sok zebra épült, ugyanakkor vannak olyan ügyek és társadalmi csoportok, amelyek hangja kevésbé hallatszik” – tette hozzá.
A VI. kerület polgármestere felidézte az Airbnb betiltásáról szóló népszavazás ügyét is, amelyben a kerület felnőttként kezelte az állampolgárokat, és közvetlenül kikérte a véleményüket. Soproni – saját meghatározása szerint – konzervatív feministaként úgy véli, hogy férfiak és nők között bizonyos ügyekben eltérő lehet a problémaészlelés és a prioritások sorrendje. Példaként említette fiatalkori emlékeit, amikor terézvárosi lakásukból ő mindig az Aradi utcán sétált ki az Oktogonra, a nővérei azonban a hosszabb útvonalat, az Andrássy utat választották. Amikor az akkor fiatal Soproni Tamás rákérdezett ennek miértjére, a nővérei azt mondták, az Aradi utcában nem jó a közvilágítás, emiatt nem érzik magukat biztonságban.
Őrsi Gergely arra is kitért, miért éppen a II. és a VI. kerület indította közösen a kezdeményezést: mindkét önkormányzat kiemelten foglalkozik a nemek közötti különbségekkel. Szerinte, ha kizárólag férfiak ülnek össze döntéshozatalra, gyakran sztereotip megoldások születnek. Példaként említette a férfiak részéről a nagyobb parkolóhelyek ötletét, de minden javaslat a gyerekneveléshez, házimunkához, vásárláshoz kapcsolódó fejlesztéseket célozta.
Mint mondta, a közösségi gyűlések azért hasznosak, mert nem mások által felvetett ötleteket versenyeztetnek, hanem politikától mentesen derül ki, hogy az érintettek mit éreznek problémának, és milyen szolgáltatásokat hiányolnak. Hangsúlyozta:
a nőket célzó közpolitika gyakran a gyermekes, nagycsaládos nőkre fókuszál – ezt láthatjuk a kormányzati adópolitikában is –, holott a léteznek egyedülálló nők és más élethelyzetben lévő hölgyek is – minden társadalmi rétegből.
Nagy a nemzetközi érdeklődés
Bördős Éva, a DemNet igazgatója elmondta, szervezetük partnerséget vállalt a II. és VI. kerülettel a kezdeményezésben, mert hisznek abban, hogy a módszertan lehetőséget ad a demokrácia új szintre emelésére. Mint mondta, eddig kevés volt a valódi társadalmi párbeszéd, pedig ez nemcsak helyi, hanem globális jelenség. Szakértők, politológusok és politikusok világszerte dolgoznak azon, hogyan lehetne a lakosság részvételét megreformálni – a koncepció gyökerei egészen az ókori Görögországig nyúlnak vissza, ám most modern formában jelenik meg. Az OECD adatai szerint eddig több mint 400 hasonló folyamatot szerveztek világszerte, szigorú nemzetközi módszertani szabályok alapján.
Bördős hangsúlyozta, hogy „ez lesz a világ első kifejezetten női közgyűlése, így jelentős a nemzetközi érdeklődés. A részvétel alapja, hogy a tagokat nem civil szervezetekből vagy ismert hangadókból választják, hanem a kerületek lakói közül sorsolják ki, így a „csendes többség” is képviselheti magát”. A kiválasztásnál figyelembe veszik a demográfiai mutatókat – például életkort, iskolai végzettséget, lakóhelyet és a nevelt gyermekek számát –, hogy a csoport a lehető legjobban tükrözze a lakosság sokféleségét.
A két kerületben 46 nő vesz majd részt a folyamatban, s a tagok szakértők – például szociológusok és építészek – segítségével dolgoznak, akik biztosítják, hogy a résztvevők tényekre alapozva vitathassák meg a különböző álláspontokat. Az 5 hétvégén át tartó munkafolyamat után egy közös javaslatcsomagot adnak át az önkormányzatnak, így nem 50 különböző véleményt kell mérlegelni, hanem egyetlen, konszenzuson alapuló álláspontot, ami komoly legitimációt ad a döntéshozóknak.
A folyamat mindkét kerületben ugyanazon módszertan szerint zajlik. Két fő téma kerül terítékre:
- egyrészt, hogy a nők hogyan használják a köztereket, és mennyire érzik azokat biztonságosnak;
- másrészt, hogy miként lehetne a kerületi szolgáltatásokat kényelmesebbé, komfortosabbá tenni számukra.
Mindkét kerületben ugyanazok a vezető szakértők dolgoznak majd, és ügyelnek arra, hogy politikai befolyás ne érje a döntéshozatalt. A II. kerületben a regisztráció már zajlik, a VI. kerületben a jövő héten indul.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat