A VI. Pál-teremben, újságírókkal tartott hétfői találkozója végén egy kérdésre válaszolva XIV. Leó pápa elárulta: hamarosan Niceába (görögül Nikaia, ma Iznik Törökországban) látogat.
Tudom, már készülünk rá
– így reagált Leó pápa.
A kisázsiai város Isztambultól 130 km-re délkeletre fekszik és Bursa tartomány azonos nevű kerületének központja.
A település leginkább arról ismert, hogy két ökumenikus keresztény zsinatnak adott otthont: az első niceai zsinatnak, amelyet I. Nagy Constantin császár hívott össze 325-ben, és a második niceai zsinatnak, amelyet Iréne császárné hívott össze 787-ben.
Első zsinat, első egyházszakadás
I. (Nagy) Constantinus (306–337) nevéhez fűződik a kereszténység első egyetemes zsinatának összehívása Nicaeában (ma Iznik Törökországban) 325-ben. Itt fogalmaztak meg először dogmaként hittételeket, de itt került sor az első egyházszakadásra is. Arius diakónus követői, az ún. ariánusok ugyanis úgy vélték, hogy Isten és Krisztus személye nem egylényegű, csupán hasonló.A 325-ös zsinat másik eredménye a húsvét időpontjában való megegyezés volt. Anno úgy döntöttek, hogy a húsvétot a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első telihold utáni első vasárnap ünneplik.
Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja
Ferenc pápa soha nem lakott a fényűző rezidencián, helyette a Szent Márta-ház egyik második emeleti lakásában élt. Az olasz sajtó beszámolt róla, hogy XIV. Leó érkezésére fel kell újítani az Apostoli Palota 12 évig lakatlan pápai lakosztályát, ahol vízszivárgások vannak, a tetőt belepte a gyom és a párkányzat is az összeomlás szélén áll.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége