Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Kismarján polgármestert és hattagú képviselő-testületet, míg a budapesti Józsefvárosban önkormányzati képviselőt választanak.
A Hajdú-Bihar vármegyei Kismarján azért kell időközi polgármester-választást tartani, mert a település képviselő-testülete augusztus 19-én kimondta a feloszlását. A polgármesteri posztért két független jelölt verseng: Zsiros László eddigi polgármester és Szabó Károly volt képviselő.
A hattagú képviselő-testületbe kerülésért tizenkét független jelölt indul, közülük öten a korábbi önkormányzati testületnek is a tagjai voltak. A választói névjegyzékben több mint 1000 helybéli szerepel.
A főváros VIII. kerületében, a 8. számú egyéni választókerületben pedig képviselő-választást tartanak, mert a tavaly nyáron megválasztott képviselő, Horváth Alexander (Civilek Józsefvárosért Egyesület - Momentum Mozgalom - Demokratikus Koalíció - Párbeszéd-A Zöldek Pártja - Szikra Mozgalom Egyesület - LMP-Magyarország Zöld Pártja) július 14-én lemondott.
Öt jelölt indul: Horváth Alexander, Tóth Erzsébet és Tóth-Ádám Éva függetlenként, továbbá Pálovics Emese Csilla (Fidesz-KDNP) és Czeglédy Ádám (MSZP). A választói névjegyzékben több mint 4200-an szerepelnek.
A Baranya vármegyei Bosta roma nemzetiségi választói települési nemzetiségi önkormányzati képviselőket választanak.
Szavazni reggel hat órától este hétig lehet – adott hírt róla az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda