A világ légitársaságainak idei nyeresége elmarad ugyan a várttól, de így is meghaladja majd a múlt évit – áll a több mint 300 légitársaságot tömörítő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség, az IATA hétfőn ismertetett előrejelzésében.
Az IATA jelentése szerint az ágazat nyeresége 36 milliárd dollár lehet, kisebb a decemberben várt 36,6 milliárd dollárnál, de nagyobb a tavalyi 32,4 milliárd dollárnál.
A kisebb nyereség okai között szerepelnek a kereskedelmi feszültségek, illetve a csökkenő fogyasztói bizalom.
Az erős foglalkoztatottság és a csökkenő infláció várhatóan 1,3 százalékkal növeli az ágazat bevételét tavalyhoz képest A légitársaságoknak azonban még várniuk kell, hogy elérjék a rekordszintű, ezer milliárd dolláros határt, az IATA 2,1 százalékkal, 979 milliárd dollárra csökkentette az iparági bevételekre vonatkozó friss előrejelzését.
Az iparág összköltsége tavalyhoz képest 1 százalékkal, 913 milliárd dollárra emelkedik, de kisebb lesz a korábbi 940 milliárd dolláros előrejelzéshez viszonyítva, mivel az alacsonyabb üzemanyagárak ellensúlyozzák a repülőgépek karbantartásával kapcsolatban emelkedő költségeket.
Az IATA előrejelzése szerint a teheráru-bevételek 4,7 százalékkal, 142 milliárd dollárra csökkennek idén, elsősorban a globális gazdasági növekedés lassulása és a kereskedelmet gátló protekcionista intézkedések, köztük a vámok miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban