Horvátországban több magyar nyaral az idén, mint tavaly: 3 százalékkal nőtt a júliusi horvát nyaralások száma, és augusztusban is már 1 százalékkal az előző évi szint feletti – derült ki a Szallas.hu legfrissebb adataiból, amit a cég az MTI-nek küldött meg. Sőt, az online szállásközvetítő várakozása szerint tovább nőhet a különbség az idei nyár javára. Négyből három horvátországi foglalás 4-7 éjszakára szól.
A cég weboldalán az idén megtett, nyári, horvátországi foglalások 17 százaléka hotel kategóriába érkezett, ez 2022-ben 15 százalék volt. A foglalások 76 százaléka apartmanba szól, ezek aránya tavaly 78 százalék volt.
- Egy fő részére egy éjszaka Horvátországban az idén nyáron átlagosan 13 620 forintba kerül, ami 18 százalékos növekedés tavalyhoz képest.
- Hotelben átlagosan 28 570 forintba kerül egy éj egy főnek, ami 6 százalékos drágulást jelent 2022 nyarához viszonyítva.
- A nem hotel típusú szállások esetén átlagosan 10 960 forintot kell fizetni fejenként, éjszakánként, ez 19 százalékos árnövekedés.
Az összesítés szerint július és augusztus a magyar vendégek kedvenc időszaka, a foglalások 40-40 százaléka szólt ezekre a hónapokra. Minden tizedik nyári foglalás júniusi volt, és a jelenleg bent lévő előfoglalások 8 százaléka szeptemberi.
A szezon nem ér véget augusztusban, még erősödik a szeptember, hiszen az időjárás és az alacsonyabb árak kedveznek a turizmusnak
– mondta Molnár Tímea, a Szallas.hu Horvátországért és Ausztriáért felelős menedzsere a közleményben.
Továbbra is a Kvarner-öböl a magyarok kedvence, a portál oldalán leadott horvátországi foglalások 35 százaléka ide érkezett. A térségben átlagosan 15 160 forintba került egy fő részére egy éjszaka. A második legkeresettebb turisztikai régió Zadar, Dalmácia, a foglalások 27 százaléka szól ide. Itt átlagosan 11 450 forint egy éjszaka egy főnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe