Horvátországban népszerű és eredményes is a „Halló, felügyelő!” elnevezésű akció, amelyben karácsony óta arra szólítják fel a vevőket, hogy kerüljenek egyes üzletláncokat vagy mellőzzék bizonyos termékcsoportok megvásárlását.
Ahogy arról az Economx is beszámolt: a szomszédunkban a bojkott mérhető forgalomcsökkenéssel járt, ami arra késztette a termelőket és a kereskedőket egyaránt, hogy csökkentsék áraikat vagy kiárusítási akciót hirdessenek.
Kapcsolódó
A fogyasztók minden héten szavazással döntik el, hogy kit vagy mit bojkottálnak. Február elején pedig már annyian jelentkeztek, hogy a javaslatokat összegző szerver nem bírta el a terhelést, és összeomlott - írja az Index, amely annak járt utána, megmozdultak-e magyar emberek az emelkedő árak hatására.
A lap összeállításából kiderül:
két, a közösségi médiában terjedő kezdeményezés javasolta, hogy február 12-én, valamint február 12. és 14. között az emberek egyáltalán ne vásároljanak, hátha ezzel a lépéssel kikényszeríthető egyfajta árcsökkenés vagy árcsökkentés Magyarországon.
Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára arról számolt be, hogy
a visszajelzések alapján nem érzékeltek semmit a bojkottból az üzletek.
Szerinte elsősorban azért, mert az akciót napi cikkekre hirdették meg, amit mondjuk ma nem, de holnap már megvehetünk.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy az árcsökkentés nem kereskedői döntés, ezeknél a cikkeknél napi verseny van a gyártók között, és árnyomás igazán az előállítói, szállítói oldalon van.
Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára is is hasonlóan nyilatkozott:
tagjaik nem tapasztaltak vevőszámcsökkenést a bojkott napján.
Ugyanakkor elmondta, az ár nem a kereskedőktől függ, és egyáltalán nem tartja szerencsésnek, ha a kereskedőkön csattan az ostor. Véleménye szerint nem célravezetők az ilyen bojkottok.
Horvátországban legutóbb a platform arra szólította fel a vásárlókat, hogy pénteken ne nyissanak be egyetlen boltba se, egy nappal korábban pedig kezdjék meg a kiválasztott üzletláncok és termékek egy hétig tartó bojkottját. A kiszemelt ezúttal a Lidl, a Magyarországon nem jelen levő olasz Eurospin és a dm. A vevőket egyúttal arra is felkérték, hogy egy hétig mellőzzék a Coca-Cola és más szénsavas üdítők, továbbá a palackozott víz és a mosószerek vásárlását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet