A horvát autóklub tájékoztatása szerint legutóbb hétfő reggelre alakult ki óriási torlódás a horvát autópályákon, ami főként a tengerpart felé tartó útvonalakat érintette. Egyes beszámolók alapján volt olyan útszakasz, ahol 16 kilométeres gépkocsisor kígyózott.
Miután csak 2026 nyara után áll át az új fizetési rendszerre Horvátország, a helyzet vélhetően a következő hetekben sem lesz jobb, sőt, most kezdődik az igazi csúcsforgalom. Ennek fényében ott élő magyarok tanácsait gyűjtötte össze a Somogy Vármegyei hírportál arról, hogyan lehet valamennyire elkerülni a dugókat, illetve elviselhetőbbé tenni az utazást.
Kapcsolódó
Mikor utazzunk?
A „kintiek" szerint nagyon sok múlik azon, hogy mikor indulunk, melyik nap és melyik időszakban. Ha szombat, vasárnap, vagy hétfőn kelünk útra, akkor nagyon nehéz okosnak lenni. A napszakot tekintve a hajnali utazást látják a legjobbnak, ezzel csak annyi gond lehet, hogy annyival előbb nem lehet a szállásokat elfoglalni. Az éjszakai utazást ugyanilyen okból nem tanácsolják.
A legcélszerűbbnek összességében a hétköznapi, de nem hétfői, hajnali indulást látják.
Mindenesetre úgy vélik, rá kell szánni a napot az utazásra, mert sajnos nem lehet előre tudni, mikor vannak dugók és azok mekkorák.
Mit vigyünk feltétlenül magunkkal?
Mindenképpen készüljünk hideg étellel, innivalóval az útra, a romlandó ételt viszont hagyjuk otthon.
Mennyibe kerül az autópálya?
Fontos tudni, hogy a díjszabás idén emelkedett. A fontosabb szakaszokon most a következő árakkal találkozhatnak a személyautóval közlekedők:
- Gorican–Zágráb szakasz: 6,4 euró
- Zágráb–Rijeka szakasz: 10,1 euró
- Rijeka–Rovinj szakasz: 8,5 euró
- Zágráb–Krk sziget: 8,9 euró
- Zágráb–Zadar észak: 17,6 euró
- Zágráb–Makarska szakasz: 29,7 euró.
Fizetőkapuk nélkül: ilyen lesz a horvát autópályázás jövője – megszólalt a minisztérium
Ha minden jól megy, 2026 harmadik negyedévében eltűnnek a fizetőkapuk a horvát autópályákról, helyüket pedig egy teljesen elektronikus, megállás nélküli útdíjfizetési rendszer veszi át. Az Economx kérdéseire válaszolva a horvát Turisztikai és Sportminisztérium részletesen ismertette, hogy milyen technológia váltja fel a kapukat, várható-e drágulás a rendszer bevezetésével, és mekkora éves bevételt hoz az államnak az autópálya-használat. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából