A helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely várhatóan 2025. július 1-jén lép hatályba, lehetőséget biztosít a településeknek, hogy rendelettel korlátozhassák, ki és milyen feltételekkel települhet be oda. Csopak polgármestere úgy döntött: kikéri ezügyben a helyi lakosság véleményét.
„Csopak túlterheltsége – különösen a nyári szezonban – valóban kezd néha fullasztóvá válni. Az épített és természeti környezet védelme egyre nehezebben összeegyeztethető az ingatlanok és a hozzánk költözni vágyók számának növekedésével. Ugyanakkor senkit nem szeretnénk – én biztosan nem – igazságtalanul kirekeszteni, vagy megkülönböztetni"
- elővásárlási jog előírása,
- lakcím létesítés korlátozása, vagy feltételhez kötése,
- betelepülési adó fizetési kötelezettség előírása.
Az első kommentek a polgármester felhívása alatt már meg is érkeztek.
Az egyik hozzászóló azt írta: a meglévő ingatlanok adásvételét nem korlátozná, de újat csak állandó lakóhely létesítése esetén hagyna építeni.
Más arra hívta fel a figyelmet, hogy az új építkezők az utakat, a környezetüket teljesen tönkreteszik, ezen szigorítani kellene. El kellene gondolkodni az infrastruktúra fejlesztésén is, mert a meglévő csatornákra kötik a hatalmas új házak szennyvízelvezetéseit is, ezt a terhelést pedig a hálózat nem bírja. Továbbá az adózásban is tükröződhetne, ki mióta él ott, akár úgy, hogy a régóta a településen lakók valamiféle kedvezményt kapjanak az újakhoz képest, hiszen ők ott dolgoznak, vállalkoznak, gazdálkodnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok