Az Országgyűlés döntése értelmében mostantól Magyarországon törvény tiltja a 18 év alattiak energiaital-vásárlását. Erre reagált a HELL ENERGY, mint Magyarország egyik kiemelkedő FMCG exportmárkája. Közleményükben rámutatnak,
Európában mindössze négy országban létezik hasonló jogszabály, ám a nemzetközi tapasztalatok alapján ezek hatása továbbra is kérdéses.
Kapcsolódó
A cég kiemeli, hogy az elfogadott szabályozás nem az energiaitalok betiltásáról szól:
Magyarországon az energiaitalok továbbra is legálisan forgalmazhatók és fogyaszthatók. Az új rendelkezés kizárólag a 18 éven aluliak vásárlását érinti.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szerint egészséges felnőttek naponta akár 400 mg koffeint is biztonságosan fogyaszthatnak (ami körülbelül öt doboz HELL-nek felel meg). Az energiaital megfelel a szigorú magyar és uniós élelmiszerbiztonsági előírásoknak, ezt a NÉBIH vizsgálatai is megerősítik – írják a közleményben, amelyben megerősítik, a koffein valóban nem ajánlott gyermekek számára – ez azonban minden koffeintartalmú italra igaz, beleértve a kávét és a kólát is.
Az Európai Unióban e kérdésben nincs egységes szabályozás.
Sem Németországban, sem Ausztriában – ahol az egészségtudatosság kiemelkedő –, de az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban sem vezettek be hasonló korlátozást – írta a HELL. Hozzáteszik: Ausztria számukra példaértékű, mert például a Red Bull ott tudott szabadon fejlődni, és az állam támogatta, hogy egy hazai márka globális sikert érjen el.
Emlékeztetnek, hogy a HELL ENERGY az energiaital-ágazatban a világ egyik legnagyobb, egy helyszínen megvalósult beruházását hozta létre Magyarországon. Ez a példátlan befektetés nemcsak a hazai gazdaságot erősíti, hanem jelentős nemzetközi jelenlétet is biztosít a versenyszférában a márkának. Egyetlen más hazai FMCG márka mögött sem áll ekkora volumenű beruházás, a folyamatban lévő támogatott projekteket is figyelembe véve a HELL ENERGY Magyarország Kft. összesített támogatási aránya mindössze 18 százalék.
Meggyőződésünk, hogy
a most elfogadott korlátozás nem feltétlenül a leghatékonyabb eszköz a fiatalkorúak egészségének védelmére. Úgy véljük, hogy a tudatos fogyasztói döntések elősegítését célzott tájékoztatással és edukációval érdemes támogatni – ez hosszú távon is fenntartható és arányos megközelítést jelentene
– áll a közleményben.
Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet
A szénsavas víz bár kémhatását tekintve is savas, a kedvező tulajdonságai sorában az egyik kevésbé ismert előnye a leptinszintre gyakorolt hatása. Erről itt tudhat meg többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet