A kormány döntött, az építészettörténeti és műemlékvédelmi gyűjtemény egységes kialakításával összefüggésben és a Magyar Művészeti Akadémia előirányzatából átcsoportosítást hajt végre. Ez már megjelent a Magyar Közlönyben is.
A kormány 2020 júniusában tette nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé a Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 9–13. szám alatti ingatlanon megvalósuló Magyar Építészeti Múzeumot és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központot. Most 3 milliárd forint értékben megkezdődhet az előkészítési fázis.
Febrár 20-án újabb szakaszához érkezett a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) gyűjteményeinek és új kiállítóhelyének elhelyezésére, valamint közintézményi funkcióinak ellátására szolgáló épületegyüttes létrehozása.
A tervezési szerződést a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), az MMA Titkárságal és a nyertes ajánlattevők írták alá, ez utóbbi a BIVAK studio Kft., akinek ügyvezetője, Vass-Eysen Áron építész, valamint a Tér és Forma Szeged Kft. ügyvezetője, Vesmásné Zákányi Ildikó Erzsébet.
Közben a geszti Tisza-kastély rekonstrukciójához és hosszútávú működtetéséshez is közel 1 milliárdot csoportosítanak át a központi költségvetésből. ez ugyancsak a Magyar Közlönyben jelent meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok