Kim Dzsongun „nagy elégedettségét” fejezte ki amiatt, hogy az új típusú fő harckocsi szerdai első bemutatóján sikeresen demonstrálta annak ütőképességét. A bemutató célja az volt, hogy a harckocsi személyzetének harci képességeit ellenőrizzék – áll a KCNA észak-koreai hírügynökség által közölt jelentésben, egyben hozzátették, hogy 

A különböző, kihívásokkal teli harci körülmények között, a gyorsan reagáló nehéz harckocsik erőteljes csapásokkal, egyszerre csaptak le a célpontokra, és nagy manőverezőképességgel törtek át az erős védelmi vonalakon.

„A 105. páncéloshadosztály, amelyet a hadgyakorlat győztesének nyilvánítottak, az az egység volt, amely a koreai háború idején elfoglalta a dél-koreai fővárost, Szöult – közölte a KCNA alapján a Reuters.

Az Észak-Korea hivatalos hírügynöksége említést tett róla, hogy Kim Dzsongunhoz magas rangú tisztviselők, köztük Kang Szun Nam védelmi miniszter is csatlakozott az eseményen.

Kim megjelenése a bemutatón azután történt, hogy a múlt héten ő irányította a Koreai Néphadsereg tüzérségi lőgyakorlatát. A gyakorlaton a határ közelében lévő egységek vettek részt, amelyek az ellenség fővárosának lőtávolságában vannak

– közölte a KCNA, utalva a közel 10 millió lakosú Szöulra.

Észak-koreai katonák ünneplik a bőrdzsekibe öltözött Kim Dzsongunt 
Kép: KCNA / Reuters

A beszámoló alapján a bemutatóra akkor került sor, amikor Dél-Korea és az Egyesült Államok közös éves hadgyakorlatát tartotta a szomszédban. A Freedom Shield (Szabadságpajzs) néven ismert eseményre először került sor azóta, hogy Phenjan novemberben felmondta a feszültségek enyhítését célzó, 2018-as Korea-közi katonai paktumot.

A gyakorlatok részeként a dél-koreai hadsereg közölte, hogy az egyesített erők a múlt héten közös éleslövészetet hajtottak végre egy Pocheon városában lévő kiképzőbázison.

Az éleslövészeten harckocsik, páncélozott járművek, valamint FA-50-es vadászrepülőgépek vettek részt – áll a dél-koreai hadsereg közleményében.

 

 

 

Putyin örvendezhet: Észak-Korea felpörgeti a titkos fegyverszállításokat

Oroszország vezetője elismerését azzal fejezte ki, hogy egy új, hazai gyártmányú gépkocsit adott az észak-koreai vezetőnek, a jármű egy Aurus limuzin volt.