A globális irányadó Brent hordónkénti ára 4,53 százalékkal nőtt, így 88,41 dolláron kereskedtek hétfőn, míg az amerikai West Texas Intermediate határidős jegyzése 4,69 százalékkal 88,67 dollárra emelkedett hordónként – írja a CNBC.
Szombatra virradóra, egy jelentős zsidó ünnep idején a Hamász palesztin fegyveres csoport több irányból is – szárazföldön, tengeren és levegőben siklóernyők segítségével – beszivárgott Izraelbe. A támadás órákkal azután történt, hogy Gázából több ezer rakétát lőttek Izraelre. A híradások szerint legalább 700 izraeli halt meg. A palesztin egészségügyi minisztérium eközben eddig 313 halálesetet regisztrált.
Ahhoz, hogy ez a konfliktus tartós és érdemi hatást gyakoroljon az olajpiacokra, az olajkínálat vagy -szállítás tartós csökkenésére van szükség
– mondta Vivek Dhar, a Commonwealth Bank bányászati és energetikai nyersanyagokkal foglalkozó kutatási igazgatója. „Ellenkező esetben, és ahogy a történelem is mutatja, a pozitív olajárreakció általában átmeneti és könnyen felülírható más piaci erők által. A konfliktus közvetlenül nem veszélyezteti az olajellátás egyik fő forrását sem” – írta egy napi jegyzetben Dhar.
A konfliktus a globális fogyasztók számára kulcsfontosságú olajtermelő és -exportáló régió küszöbén helyezkedik el.
Egyik fél sem jelentős olajipari szereplő. Izrael két olajfinomítóval büszkélkedhet, amelyek együttes kapacitása csaknem 300 ezer hordó naponta. Az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) szerint az ország gyakorlatilag nem rendelkezik nyersolaj- és kondenzátumtermeléssel. Hasonló módon a palesztin területek sem termelnek olajat, derül ki az EIA adataiból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket