Javában tart a karácsony előtti nagyüzem a hortobágyi halgazdaságban: naponta több tíz mázsa halat szállítanak az üzletekbe, de az ünnephez közeledve ez eléri a napi száz mázsát is – közölte a társaság vezérigazgatója szerdán.
Simon Károly tájékoztatása szerint
az ország legnagyobb pontytermelő gazdasága évente 1500 tonna pontyot értékesít, a halak 60 százaléka decemberben kerül a vásárlók kosarába.
Az élő halakat telelőtavaikból, a konyhakész termékeket saját feldolgozó üzemükből szállítják az áruházláncokba, a piacokra és a saját bolthálózatukba.
A 108 éves, 100 százalékban magyar állami tulajdonú halgazdaság 5000 hektáron gazdálkodik, ebből 3000 hektár a tófelület, 44 tóban nevelik a halakat. A gazdaság 120 embert foglalkoztat, tavalyi árbevétele 1,450 milliárd forint volt, idei bevételi terv 1,5 milliárd forint – ismertette a vezérigazgató. Hozzátette, hogy a múlt évet több mint 100 millió forintos eredménnyel zárták, és hasonlóra számítanak az idén is.
Simon Károly elmondta azt is, hogy két éve nem emelték áraikat,
- a hortobágyi élő ponty kilóját 1899,
- a szürke harcsáét 4000 forintért adják.
Hozzátette: az 1500 tonna ponty nagyobb részét belföldön értékesítik, kisebb mennyiséget Romániába exportálnak.
A vezérigazgató azt mondta, bár az utóbbi években kissé nőtt a halfogyasztás Magyarországon, az egy főre eső évi 6,5 kilogrammos hazai átlagfogyasztás még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat