Elhunyt a 79 éves Szamos Miklós, a legendás Ruszwurm tulajdonosa pár órával azután, hogy az önkormányzat bezáratta a cukrászdáját – tudta meg a Blikk.
Az I. kerületi önkormányzat szerdán végrehajtókkal bezáratta a budai Ruszwurm cukrászdát, majd nem sokkal ezután kórházba került, és meghalt a tulajdonos, Szamos Miklós. Az ismert cukrász szívinfarktust kapott.
A végrehajtók lépésével az önkormányzat akart pontot tenni egy másfél évtizede húzódó vita végére. A Ruszwurm bérlői – a hivatal állítása szerint – régóta a piacinál sokkal alacsonyabb bérleti díjat fizettek, és amikor az önkormányzat emelni akart a díjon, azt nem fogadták el. Tíz évvel ezelőtt az önkormányzat felmondta a szerződést, ami után bíróság elé került a dolog, és az évekig tartó bírósági pereskedés végét jelentette a végrehajtás.
A Kúria végül az önkormányzat javára döntött, a tulajdonost a helyiség visszaadására, valamint a 300 milliós tartozás megfizetésére kötelezték. A bírósági jogerős döntés után tavaly ősszel az önkormányzat új vezetése két ajánlattal kereste fel a tulajdonost, de ők ezt nem fogadták el.
Szerdán vették birtokba az ingatlanokat
A cég a mai napig több százmillió forinttal tartozik az önkormányzatnak, ezek után és a bírósági döntés következtében nem tehetünk mást, mint hogy birtokba vesszük az ingatlanokat – jelentette be szerdán az I. kerületi polgármester, Böröcz László.
Azt ígérte, a bezárt Ruszwurm helyén új cukrászda nyílhat majd, amelynek az üzemeltetőit pályázaton keresik meg.
A Ruszwurm Cukrász és Vendéglátóipari Kft. közleményében arra hívta fel a figyelmet arra, hogy az ügy „nemcsak egy több mint 200 éves történelmi cukrászdát, a budai Ruszwurm Cukrászdát érinti, hanem súlyos kérdéseket vet fel a végrehajtási eljárások átláthatóságával és a jogállamiság érvényesülésével kapcsolatban is”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz