Volodimir Zelenszkij elfogadhatatlannak tartotta Donald Trump legutóbbi javaslatát. Az ukrán elnök elutasította többek között a Krím elcsatolásának de jure elismerését, a zaporizzsjai atomerőmű amerikai ellenőrzés alá helyezését, az oroszok által 2022 februárja óta megszállt összes terület orosz ellenőrzés alá kerülését az annexió nemzetközi elismerése nélkül, Kijev NATO tagságának elvetését és azt, hogy az európai országok egy csoportja garantálja Ukrajna biztonságát.
Biankó csekk lenne az oroszoknak
Demkó Attila szerint az amerikaiak nem tudnak teljesen kivonulni a tárgyalási folyamatból, hiába utalt erre Marco Rubio külügyminiszter.
Léphetnek ugyan egyet hátra, hogyha nem sikerül száz napon belül értékelhető eredményt elérni, ami politikailag nem jó Donald Trumpnak.
„Ha az amerikai elnök nyilatkozatait nézzük, akkor ő alapvetően az ukrán oldalt tette felelőssé, aminek vannak objektív okai, hiszen ukrán részről elég nyíltan kritizálják az amerikai álláspontot, míg az oroszok, akkor is, ha valamivel nem értenek egyet, inkább hajlamosabbak bólogatni“
– mondta kérdésünkre az NKE John Lukacs Intézetének programvezetője, egyben hozzátette:
„az oroszoknak egy biankó csekk lenne, ha az Egyesült Államok a háttérbe vonulna, akkor még erőteljesebben támadnák Ukrajnát. A fronton nem áll jól Ukrajna, márpedig a háborút nem a jóakarat és a szép szavak döntenek el, hanem a fronthelyzet”.
Minél később kerül fagyasztásra a konfliktus, Ukrajnának annál negatívabb lesz az eredmény
– fűzte hozzá Demkó Attila, aki szerint ez a frontvonalon is látszik, hiszen márciusban a kurszki területet nagyon gyorsan visszavették az oroszok, ami önmagában egy-két hét alatt sok száz négyzetkilométert jelentett.

Szinte minden nap hallunk egy-egy elesett ukrán faluról, azért nagyon hosszú időszakon át szinte teljesen stagnált a front, ahhoz képest mindenképpen gyorsabban változik a katonai helyzet.
„Ukrajna nagyon sok tekintetben az utolsó tartalékait használta föl az utóbbi időben, amivel sikerült is megszilárdítania bizonyos frontszakaszokat. Mi marad még, ha ezek a tartalékok felőrlődnek? Akkor marad még a 18-25 éves korosztály behívása, ami belpolitikailag már nagyon fájdalmas lenne Kijevnek”
– hangsúlyozta a szakértő, aki úgy látja, hogy az a trend: az oroszoknak hónapról hónapra sikerül több katonát bevonni a haderőbe, mint az ukránoknak. Moszkva sincsen nagyon jó helyzetben, se a népesség akaratát nézve, hogy háborúba vonuljon, se a felszerelés tekintetében, de még mindig sokkal jobb helyzetben van mint Kijev.
Az idő az oroszoknak dolgozik, ami viszont Moszkvának egy szűk keresztmetszet lehet, ha hosszútávon alacsony az olaj ára, ami negatívan hat az orosz költségvetésre
– közölte.
Miért nem fogadták el a Krím elvesztését?
Demkó Attila szerint nagyon nehéz elfogadni ezeket a dolgokat. A remény egy óriási erő, az ukrán hadsereg még nincs az összeomlás küszöbén, még tud harcolni. Az európaiak részéről pedig jön a támogatás, míg az amerikaiak újabb támogatásokat nem jelentettek be.
Van egy külső támogatás, van egy belső remény, az ukrán azért egy kemény nép, nem könnyen adja fel. Sok tényezős ez az egyenlet. Ezt így összerakjuk, akkor érthető az ukrán álláspont
– tette hozzá a szakértő, aki szerint Zelenszkij és az ukránok rendkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen ha belemennek egy békefolyamatba, nyilván garancia nincs rá, hogy az oroszok megállnak, viszont a belső meghasonlás megtörténik.
Akkor, sok ukrán nacionalista felteszi majd a kérdést, hangsúlyozta a szakértő, hogy
„ezért harcoltunk, ezért halt meg a bajtársam, a férjem, testvérem, gyermekem”.
Rettenetesen nehéz ez Ukrajnának: elfogadni az ország 20 százalékának de facto feladását, Krím esetében pedig, – ha azt Washington megteszi – akkor de jure elvesztését.
Béke vagy blöff? Trump egyszerre ígér megállapodást Oroszországgal és Ukrajnával
Donald Trump szerint közel a béke: úgy véli, Moszkvával már megszületett a megállapodás, és azt hiszi, Kijevvel is megegyeztek, Kijev és Moszkva egyelőre hallgat.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Új lakhelyet választ XIV. Leó pápa

Megválik 20 ezer dolgozójától az egyik legnagyobb autóipari óriás

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Központi banki leállás történt: nem érkeztek meg a nyugdíjak?

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Kisiklott a Debrecenből érkező vonat, kamionnal ütközött

A forintot megütötték, az amerikai tőzsde viszont hatalmas ugrásra készül

Csodaautóval furikázik Macron, csak neki van ilyen az egész világon
