A Gazdasági Versenyhivatal szerint a Magyar Energiaital Szövetség 2023 októberétől az energiaitalok felelősségteljes fogyasztását népszerűsítő kampányaiban valószínűsíthetően megalapozatlan állításokat tett közzé. Ráadásul ezek a reklámok elsősorban a fiatalabb korosztálynak szóltak, így vélhetően sérülékeny fogyasztói csoportot is érinthettek, illetve befolyásolhattak.
A versenyhivatal kifogásolta, hogy a szövetség Instagram és TikTok oldalain, illetve hivatalos weboldalán, továbbá országos televíziós műsorokban az energiaitalok egészségre gyakorolt hatásaira vonatkozó, olyan állításokat tettek, mint: „Ahelyett, hogy megennél ennyi zöldséget, inkább megihatnál egy energiaitalt.”, „(…) egészséges az energiaital. Egy doboz energiaitalban annyi B-vitamin van, mint 3,6 kg sárgarépában, 1,7 kg brokkoliban, vagy 2 kg spenótban.”, „Azt tudtad, hogy egészséges az energiaital?”, „A koffein (…) jót tesz a bőrnek, a hajnak, még akár a fogyásban is segíthet vagy a súlyod megtartásában. Te mikor ittál utoljára energiaitalt?”, „Napi ötöt simán megihatsz.”
Mindemellett a szövetség vélhetően valótlanul tulajdonít az energiaitaloknak emberi betegségek megelőzésére vonatkozó tulajdonságot, illetve utalt ilyen tulajdonságra, amikor a weboldalán azt állította, hogy „A koffein erőteljesen serkenti az agyat, ezért az energiaital fogyasztása nagymértékben csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.”
A GVH gyanúja szerint a Magyar Energiaital Szövetség ezekkel az állításokkal megtévesztette a fogyasztókat.
A versenyhatóság jelezte: az eljárás során azt vizsgálja, hogy a szövetség rendelkezik-e a fenti állításokat alátámasztó, tényszerű bizonyítékkal. Tehát a GVH nem az energiaitalok élettani-, illetve egészségre gyakorolt hatását értékeli, hanem a reklámkommunikáció, így a fenti üzenetek megalapozottságát.
Azt is hozzátették, hogy a versenyfelügyeleti vizsgálat megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a MESZ a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.
A GVH különösen nagy figyelmet fordít azon vállalkozások, szakmai szervezetek, illetve termékek vizsgálatára, amelyek esetében a kereskedelmi kommunikáció időseket, betegeket, vagy például kisgyermekes szülőket, családokat céloz, illetve befolyásolhat. Felhívják a vállalkozások és szakmai szervezetek figyelmét, hogy reklámkommunikációjuk során minden esetben valós és igazolható állításokat tegyenek közzé.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön