Brutális, közel 400 milliós büntetést varrt a Booking nyakába a GVH

Brutális, közel 400 milliós büntetést varrt a Booking nyakába a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal feltárta, hogy a globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozás továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs gyakorlatát, és a fogyasztók pszichés befolyásolását. "Jutalmuk" minden idők legmagasabb utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága lett.

Töltse le az Economx appot!

Mivel nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking, a nemzeti versenyhatóság a feltárt jogsértések miatt 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást. Ez minden idők legmagasabb utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága. A döntés azt jelzi, hogy a GVH kiemelten védi a magyar családokat, illetve a turisztikai ágazatot – áll a hivatal július 15-én kiadott közleményében.

A nemzeti versenyhatóság 2018-ban indított versenyfelügyeleti eljárást a Booking.com B.V.-vel szemben. A GVH az eljárás során feltárta, hogy a vállalkozás több ponton is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott:

  • A reklámjaiban hangsúlyozta a szálláshelyek „ingyenes lemondhatóságát”, azonban a fogyasztók a lehetőséget számos szálláshely esetében csak időben korlátozottan vehették igénybe, továbbá magasabb árat is fizettek, mint ugyanazért a szállásért „ingyenes lemondás” nélkül.
  • Sürgető jellegű tájékoztatásokat tett közzé, melyek összességében azt a látszatot keltették a fogyasztó számára, hogy az általa is keresett szálláshely nagy népszerűségnek örvend, korlátozottan elérhető, mely pszichés nyomásgyakorlásra alkalmas.
  • Nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően járt el a SZÉP-kártyás fizetési opcióval kapcsolatos lehetőségek megjelenítése során.

Az azóta bíróság által jogalapjában megerősített jogsértések következtében a GVH Versenytanácsa 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki a cégre 2020 áprilisában, és eltiltotta az első két pontban megállapított gyakorlatoktól, valamint kötelezte, hogy igazolja a nemzeti versenyhatóság felé a jogsértések beszüntetését.

Az utolsó pillanatig nem tettek eleget az ítéletnek

A GVH a most lezárt utóvizsgálati eljárásban megállapította, hogy a Booking nem teljesítette maradéktalanul az előírt kötelezettségeit. Bár a vállalkozás a sürgető üzenetek használatát csökkentette, azonban egészen 2024. február 26-ig alkalmazott olyan üzeneteket, melyek a tiltásnak nem feleltek meg és alkalmasak voltak pszichés nyomásgyakorlásra („Hasonló nem foglalható”, „[Helységben] kevés a szabad hely a kiválasztott napokon”). A cég emellett egészen 2024. április 26-ig nem hagyott fel az ingyenes lemondhatóság szlogenjével, hanem helyette kivezette az olcsóbb, nem lemondható (lemondás esetén a foglaló elvesztésével járó) ajánlatokat a magyar fogyasztók számára, hátrányos helyzetbe hozva ezzel őket.

A vállalkozás végül az eljárás végső szakaszában - bár a jogsértéseket nem ismerte el- módosította a kifogásolt kereskedelmi gyakorlatait, hogy azok megfeleljenek a GVH elvárásainak és a fogyasztók jogos érdekeinek.

Ennek keretében többek között visszavezette a magyar fogyasztók számára az olcsóbb, de a foglaló elvesztése nélkül nem lemondható szállásajánlatokat is. A GVH Versenytanácsa a feltárt jogsértések miatt – az utóvizsgálati eljárások esetében rekordmagas – 382,5 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Az ügy kapcsán a GVH a fogyasztók figyelmét arra hívja fel, hogy mindig gondosan járjanak el a nyaralásaik, nyári utazásaik megtervezésekor. 

Igyekezzenek ellenállni az impulzusvásárlásnak és ne hagyják, hogy döntésükben sürgessék őket. Mindig szánjanak megfelelő időt az ajánlatok összevetésére, valamint gondolják alaposan végig saját igényeiket és lehetőségeiket.

– szerepel a közleményben.

Kövesse az Economx.hu-t!

Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eloszlatjuk a tévhiteket: így tankold a dízelt télen!

Mi történik a nyári gázolajjal télen? Elég jól bírja a magyar gázolaj az extrém hideget? Mi történik, ha nem belevaló adalékot, benzint vagy kétütemű olajat öntünk hozzá? Rengeteg téves benzinkúti teória terjed az interneten...
Versenyfutás a mezőgazdaságban: így fogja a mesterséges intelligencia újra írni az ősi mesterséget

Versenyfutás a mezőgazdaságban: így fogja a mesterséges intelligencia újra írni az ősi mesterséget

Tévedsz ha azt gondolod, hogy az AI-t még el sem kezdték használni növénytermesztésben, gyümölcsösökben vagy éppen az állattartásban.

Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az

Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin

Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin

Kulcsfontosságúnak nevezte Donald Trump szerepét a béketárgyalásokon az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis Vlagyimir Putyin nem fél az európaiaktól, de Trumptól igen. Az ukrán vezető arról is beszélt, hogy hihetetlen emberáldozatok árán és több év alatt tudná csak Oroszország megszerezni Kelet-Ukrajnát.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Megszólalt Gulyás Gergely: fontos bejelentést tett a 13. és 14. havi nyugdíjról

Megszólalt Gulyás Gergely: fontos bejelentést tett a 13. és 14. havi nyugdíjról

A Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő ismét a sajtó elé áll, hogy tájékoztatást adjanak a kormány döntéseiről.

Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban

Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt

Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd

Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd

Március 7-én, szombaton néhány órára az OTP Bank valamennyi szolgáltatása leáll, illetve csak részlegesen lesz elérhető. Ez a kártyás fizetést is érinteni fogja.

Nincs megállás: kétéves csúcson a forint

Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?

Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?

Korlátok nélkül.

Blogok

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

Brutális, közel 400 milliós büntetést varrt a Booking nyakába a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal feltárta, hogy a globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozás továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs gyakorlatát, és a...

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2026 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.