A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 szeptemberéhez mérten 0,6 százalékkal mérséklődött.
A legnagyobb súlyú járműgyártás, valamint a villamos berendezés gyártása bővült, ugyanakkor a feldolgozóipari alágak többségében, köztük a számítógép, elektronikai, optikai termék, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában visszaesett a termelés volumene – áll a KSH által kiadott közleményben.
Fábián Gergely, a GFM iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára az adatok kapcsán aláhúzta, hogy az ipari teljesítmény elmaradása – a beruházásokhoz hasonlóan – szorosan összefügg a belföldi fogyasztás alakulásával.
Ebből az is következik, hogy a fogyasztás helyreállásával az ipari teljesítmény is vissza fog rendeződni.
A gazdasági növekedés helyreállítását, a magyar vállalkozások versenyképességének és teljesítményének megerősítését, továbbá a beszállítói láncokban való térnyerését a kormány többek közt a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogrammal, a Széchenyi Kártya Programmal, valamint a járműipari beszállító-fejlesztési programmal támogatja – hangsúlyozza a GFM.
Egy több mint ezerkétszáz milliárdos gazdasági trükkre készül a kormányzat
Folytatódik Magyarország gazdasági átszabása. Az új fejlesztéspolitika révén eltűnnek a közigazgatási határok, a Klaszterfejlesztési stratégia pedig a magyar ipar számára jelenthet kitörési pontot. Legalábbis a tervek szerint, és, hogy mik ezek a tervek, arról itt olvashat részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét