A G7-országok összehangolt lépéseket tesznek az Oroszországra gyakorolt nyomás fokozása érdekében azok ellen, akik továbbra is növelik az orosz olaj vásárlását, valamint azok ellen, akik elősegítik az Oroszországra kivetett szankciók kijátszását – derül ki a pénzügyminiszterek szerdai virtuális találkozóját követően kiadott közös közleményből.
A dokumentumban a G7 pénzügyminiszterei kifejezték egyetértésüket a kereskedelmi intézkedések, köztük a vámok és az import- és exporttilalmak fontos szerepével annak megakadályozásában, hogy Oroszország növelni tudja bevételeit az Ukrajna ellen folytatott háború finanszírozásához.
Konkrét intézkedéseket fogunk hozni az Oroszországból származó fennmaradó importunk jelentős csökkentése érdekében, beleértve a szénhidrogén-importot is, azzal a céllal, hogy azt fokozatosan megszüntessük
– jelentették ki a közleményben.
A G7 külügyminiszterei közölték, hogy komolyan fontolgatják kereskedelmi intézkedések és egyéb korlátozások bevezetését azokkal az országokkal szemben, amelyek segítik Oroszország háborús erőfeszítéseinek finanszírozását.
Washington korábban arra szólította fel szövetségeseit, hogy vessenek ki extra vámokat az orosz olaj vásárlóira, például Kínára és Indiára.
A G7 nyilatkozata nem nevezett meg egyetlen országot sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban