A Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatok mélyítését és a kétoldalú együttműködést szorgalmazta szombaton Li Csiang kínai miniszterelnök Újdelhiben, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével a G20-as országcsoport csúcstalálkozóján tartott egyeztetésén – írja tudósításában az MTI,
„Kína kész mélyíteni a kapcsolatokat és párbeszéd útján rendezni az ellentéteket a globális béke és fejlődés érdekében” – fogalmazott Li Csiang, akit a Hszinhua kínai állami hírügynökség is idézett.
A kormányfő aláhúzta: Kína gazdasági fejlődése lehetőségeket, nem pedig veszélyt hordoz magában Európa és a világ többi része számára, és
felszólította az Európai Uniót, tartsa nyitva piacait és teremtsen átlátható, tisztességes piaci feltételeket az Európába befektetni kívánó kínai vállalatok számára.
Von der Leyen a maga részéről reményét fejezte ki, hogy Peking konstruktív szerepet játszik majd az ukrajnai háború igazságos lezárásban.
Frank exchange with PM Li Qiang.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) September 9, 2023
China has a key role to play in the common efforts to find solutions to global problems.
Development, climate change, the global impact of Russia’s war on Ukraine.
When it comes to the war, we hope China can play a positive role in achieving… pic.twitter.com/YOdhVEuKuA
A politikus az X platformon hozzátette: Kínának kulcsszerepe van a globális válságok rendezésében. Erre példaként az éghajlatváltozás elleni küzdelmet említette.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon