A tavalyi évben a statisztikai adatok szerint félmillió magyar nem tudta megfelelően befűteni otthonát télen, főként az egyedülálló idősek. Összegyűjtöttük, milyen támogatási lehetőségek élnek ezzel kapcsolatban.
Amint azt a Pénzcentrum megírta az Eurostat friss statisztikai adatai nyomán,
hazánkban a lakosság 6,1, míg uniós szinten 9,2 százaléknak okozott tavaly télen problémát a fűtés. Magyarországon azonban többféle támogatási is létezik erre.
Hazánk a középmezőnyben van az otthonok felfűtését tekintve, a legjobb arány Finnországban, Szlovéniában és Lengyelországban van, az uniós átlagnál rosszabb helyzetben vannak a bolgárok, görögök, litvánok, spanyolok, portugálok, ciprusiak, franciák, valamint a románok.
A legrosszabb helyzetben az egyedül élő nyugdíjasok voltak, Magyarországon 10,7 százalékuknak, EU-s szinten 11,9 százalékuknak okozott gondot a fűtés 2024 telén. Azokban a háztartásokban, ahol ketten élnek és legalább egyikük 65 évnél idősebb,
Magyarországon 6,5 százalékot tett ki azon háztartások aránya, ahol hideg maradt télen a lakás.
Hazánkban azonban 1993 óta önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek alapján pénzbeli vagy természetbeni formában települési támogatást nyújtanak az önkormányzatok, emlékeztet a Pénzcentrum. Mint összegezték, a települési támogatások keretében nyújtható támogatás
- a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez,
- a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának az ápolását, gondozását végző személy részére,
- a gyógyszerkiadások viseléséhez,
- a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére adható.
Mindemellett a létfenntartást veszélyeztető esetben, és az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére a képviselő-testületek rendkívüli települési támogatást kötelesek nyújtani.
Ennek feltételeiről minden önkormányzat saját rendelettel bír, ezért az adott önkormányzatnál érdemes érdeklődni a pontos feltételekről és az igénylés módjáról.
Erre ugyanis bárki jogosulttá válhat, akinek szociális helyzete indokolttá teszi. Ugyanígy védendő fogyasztóvá válhat bárki szociális helyzettől, és egészségügyi állapottól függően Magyarországon az áram-, a gáz- és a víziközmű-szolgáltató ügyfeleként.
Fontos tudni azt is a lap szerint, hogy aki vagy akinek a háztartásában élő személy a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások miatt települési támogatásban részesül, az kérelemre automatikusan megkapja a védendő fogyasztó státuszt. Ők emiatt jogosultak lehetnek fizetési haladék, részletfizetés kérésére, igényelhetnek előre fizetős mérőt, de mentességet kaphatnak akár kikapcsolás alól is. Fizetési nehézség esetén pedig bárki kérhet részletfizetést – írja a Dívány.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben