Együttműködési megállapodást írt alá a Fővárosi Önkormányzat és a Mozgás Receptre Program. A megállapodást, amelynek célja, hogy célja, hogy a budapestiek számára is elérhetővé váljon a háziorvosok által felírható „mozgásrecept”, amely ingyenes vagy kedvezményes sport- és mozgásprogramokon való részvételt biztosít, Karácsony Gergely főpolgármester és a Magyar Életmód Orvostani Társaság (ÉMOT) elnöke Dr. Babai László írta alá.
A Mozgás Receptre Program célja, hogy a rendszeres testmozgás a megelőzés és a rehabilitáció részeként beépüljön az egészségügyi ellátás gyakorlatába. Az Aktív Magyarország támogatásával megvalósuló kezdeményezés lényege, hogy
a háziorvosok mozgásreceptet írhatnak fel betegeiknek, melyet a lakosok mozgáshelyszíneken válthatnak be. A krónikus betegségek megelőzése, a lakosság edukációja, valamint az egészségügyi és önkormányzati rendszerek hatékonyabb összekapcsolása így valósulhat meg.
A Fővárosi Önkormányzat támogatja a kerületi önkormányzatokat abban, hogy a helyi sportolási lehetőségek elérhetővé váljanak a programban részt vevők számára, koordinálja a kapcsolódó kommunikációt, valamint elősegíti a sportlétesítmények és sportszervezetek bekapcsolódását.
„A mozgás a legjobb megelőzés és a gyógyulás egyik leghatékonyabb kiegészítő eszköze. Azzal, hogy a háziorvosok receptre írhatják fel a sportolást, közelebb kerülünk ahhoz, hogy a lakosság mindennapjainak természetes részévé váljon a mozgás. Nagy öröm számunkra, hogy Budapest is partnerként áll a program mellé” – mondta Dr. Babai László, a Mozgás Receptre program vezetője, az ÉMOT elnöke.
A program országos szinten már több helyszínen sikeresen működik, Budapesten pedig a következő hónapokban válik fokozatosan elérhetővé a kerületek, a háziorvosok és a sportközösségek bevonásával. A II., a X. és a XIII. kerület már csatlakozott a programhoz, a cél azonban az, hogy Budapest egésze – vagyis mintegy 1,7 millió ember – számára váljon elérhetővé a háziorvosok általfelírható mozgásrecept.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért