Miután Karácsony Gergely egy napja azt írta Facebook-oldalán, hogy hiába vannak Budapestnek kötöttpályás fejlesztési tervei, a kormány és az Európai Unió viszonya miatt még mindig nagy a bizonytalanság, a Telex rákérdezett arra, hogy a metróbuszok beállítáa azt jelenti-e, hogy lemondott a Fővárosi Önkormányzat a metróról. A Hivatal válasza szerint:
Csodabuszokkal kecsegtet Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint hiába jött létre már 75 éve Nagy-Budapest azzal, hogy a külső kerületek is csatlakoztak a városhoz, még mindig vannak olyan részek, ahol a tömegközlekedés nem elég vonzó alternatíva az autóval szemben. Facebook-oldalán azt mondta, olyan fejlesztési tervet mutatott be nemrég a BKK, amely ennek az adatalapú tervezésnek az eredményéképpen, kis ráfordítással, de nagy mértékben javítja a külső kerületekből a belvárosba jutást.
Hangsúlyozta, olyan buszjáratok terveiről van szó, amelyek gyakori követéssel, gyorsan és átszállás nélkül, vagyis a lehető legközvetlenebb módon juttatják el a metróvonalakhoz a külső kerületekben élőket, ezzel valós alternatívát kínálva az autózással szemben az utasoknak.
Vitézy Dávid is beleugrott a témába, szerinte villamosok kellenek, nem metró.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet a metróbuszok indításával kapcsolatban, hogy az ilyen járművek lényege az akkora kapacitás és az olyan gyorsaság, mint egy metrónál, „olyan széles sugárutakkal tagolt városokban, ahol a kötöttpályás megoldás nem épült (még) ki”.
Vitézy Dávid szerint attól metró a metró, hogy „zárt pályán, a közúti forgalomtól teljesen elkülönítetten közlekedik.”
Mint írta, Budapest a villamosok városa, ezért ennek a hálózatnak a bővítésével lehet igazán előrelépni. Hozzátette, ennek ellenére az elmúlt 8 évben azonban egyáltalán nem épült Budapesten új villamosvonal, még a szükséges tervezések sem indultak el.
Szeretné tudni, hol a legjobb a tömegközlekedés? Mutatjuk!
Az észak- és nyugat-európai fővárosokban lakók sokkal elégedettebbek a tömegközlekedéssel, mint a déli és a kelet-európai metropoliszokban. Legalábbis tavaly ősszel ez derültki egy felmérésből. Gyanítható, hogy ez a sorrend azóta nem változott >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll