Az euróval szemben erősödést mutatott a forint az év első hetében, míg a dollárral szemben stagnált. Az euró–forint jegyzése 383-ról 378-ra erősödött, a dollár–forint árfolyama pedig a 347-es szint közelében nyitotta és zárta a hetet.
Az Indexnek nyilatkozó szakértők a pozitív fejleményeket többek között a magyar Beszerzési Menedzser Index adatainak javulásával indokolták.
Hangsúlyozták: tovább fokozta a hazai deviza felértékelődését, hogy a december végi 779,5 millió eurós uniós forráson túl további 445 millió euró érkezett Magyarországra kedden.
Mint közölték, a forint euróval szembeni erősödését segítette a szerdai sikeres dollárkötvény-kibocsátás, illetve a csütörtök reggel megjelenő, novemberi külkereskedelmi adat is.
A portál cikke szerint a csütörtökön megjelenő külkereskedelmi adatok gyújtották be igazán a forint rakétáját.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak