Az ipari befektetésekkel foglalkozó cég becsült értéke a lap szerint 408,3 milliárd forint. A családi kézben levő vállalatcsoport 2022-ben adta át Közép-Európa legmodernebb radiátor- és vágókoronggyárait, de hőszivattyúgyár építését is tervezik.
361,2 milliárd forintos becsült értékkel a második helyen a Docler Holding áll. Gattyán György, aki tavaly a választásokon is indult, nemrég a Kodolányi János Egyetem fenntartói jogát is átadta és vállalkozó akadémiát indított el. Szeptemberben ugyanakkor komolyabb összeget csaltak el a cégétől.
A dobogó legalsó fokára Csányi Sándor agrárbirodalma, a Bonafarm csoport került. Az állattenyésztéssel, hús-, tej, és takarmánygyártással, valamint borászattal és agráriummal foglalkozó csoportnak 320,4 milliárd forintra becsülik az értékét. A cég tervei között szerepel, hogy energiatakarékosabbá teszik telephelyeiket.
A negyedik helyre a székesfehérvári, 257,7 milliárd forintot érő Videoton Holding Zrt. került fel, melyet a Dayton-Invest Kft. ingatlanfejlesztő vállalat követ.
Ezután jönnek a listán a 10. helyig bezárólag a Semilab, a Duna csoport, a Gránit Pólus csoport, valamint a Nitrogénművek csoport.
Az egyik „Forbes” azt állítja: megvette az összes Forbes-t
Magomed Muszajev, az orosz Forbes magazint is kiadó AS Rus Media tulajdonosa kiszivárgott magánbeszélgetéseiben több alkalommal is azt állította üzleti partnereinek, hogy ő lett a teljes Forbes médiacsoport tulajdonosa. Erről a The Washington Post számol be öt hangfelvételre és egy videofelvételre hivatkozva, amelyeken az orosz nagyvállalkozó az üzletről beszél.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val