A kereskedelmi egységek egész évben tartó, folyamatos vizsgálata mellett már májustól megkezdődött a turisztikai szempontból kiemelt fontosságú helyek, így
- az italüzletek,
- zenés szórakozóhelyek,
- büfék,
- pecsenyesütők
- és más vendéglátóhelyek,
- fesztiválok,
- rendezvények,
- a taxikra vonatkozó rendelkezések betartásának vizsgálata.
A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)) közölte:
- Az ellenőrzés alá vont közel 400 vendéglátóhely 37 százalékánál találtak kivetnivalót a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai,
- a vizsgált mintegy 100 közterületi vagy alkalmi árusnál ez az arány 28 százalék volt.
- A fesztiválokon vizsgált 66 egység esetén pedig minden ötödik árusnál volt felfedezhető valamilyen jogsértés.
Leggyakrabban az eladási ár vagy egységár hiánya, a felszolgálási díj nem megfelelő feltüntetése, a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása és többletszámolás miatt a hatóság.
- Az ellenőrzött 76 személytaxi-szolgáltató esetén a kifogásolási arány mindösszesen 8 százalék volt,
- azokban az esetekben azonban, ahol próbautazásra is sor került, az arány 17 százalék.
Leginkább a pályaudvaroknál és az idegenforgalmilag frekventált területeken tartott ellenőrzéseknél volt szükség eljárás lefolytatására: elsősorban a nem megfelelő díjszabás, illetve a taxaméter elindításának hiánya miatt.
A fogyasztóvédelemért felelős minisztérium akkreditált Élelmiszer és Vegyipari laboratóriuma vizsgált olyan kozmetikai termékeket, amelyek az UV sugárzás káros hatásai ellen védenek:
a 20 darab vizsgált termék mind a mikrobiológiai, mind az analitikai vizsgálaton megfelelt.
A szaktárca közleményében hangsúlyozza, hogy az ellenőrzések a nyári időszakot követően sem zárulnak le, sőt azok az év végéig intenzíven folytatódnak tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat