A Magyar Filmadatbázis a hivatalos bevételi adatok és olvasóik szavazata alapján elkészítette a legnépszerűbb őszi filmek TOP 10-es listáját. Ez alapján a Venom – Az utolsó menet című szuperhősfilmet kedvelték a magyarok a legjobban. A hullahó-akció lett a második, míg Herendi Gábor romantikus vígjátéka, a Futni mentem végzett a harmadik helyen. A negyedik a Gladiátor II. lett, az ötödik helyen pedig örvendetes módon egy másik magyar film, a Fekete pont áll.
A közönség továbbra is kedveli a jól bevált franchise-okat és a folytatásokat,
de ízlése árnyalódni látszik: a listán szereplő filmek különböző műfajokat képviselnek, a szuperhősök világától a drámán és vígjátékon át a családi animációkig sok mindent találunk a palettán.
A www.mafab.hu által felállított TOP 10-es lista a filmek hivatalos bevételi adataiból indult ki, súlyozva több tízezer nézői szavazattal. Feltűnő, hogy sokszor mennyire nem esik egybe a nézői értékelés az adott film összbevételével. Ez arra utal, hogy a bevétel nem mindig tükrözi a közönség véleményét.
A listán örvendetes módon a nemzetközi alkotások mellett két hazai film is megtalálható, melyek ráadásul kifejezetten magas nézői értékelésekkel is büszkélkedhetnek, ami a közönség elkötelezettségét és elégedettségét tükrözi.
A listát Venom – Az utolsó menet című szuperhősfilm vezeti közel 602 millió forint bevétellel, ám csak 71 százalékos tetszési index-szel. A TOP 10-es lista 2. helyén 361 millió forint bevétellel az egyszerre mesés, vicces, meghökkentő ötletekkel teli és nagyon látványos A hullahó-akció áll, bár a nézők a Magyar Filmadatbázis oldalán mindössze 68 százalékos értékelést adtak rá.
A harmadik legnépszerűbb film Herendi Gábor romantikus vígjátéka, a 98 százalékosra értékelt Futni mentem 313 millió forint bevétellel. A film főszereplője egy anya (Udvaros Dorottya), aki férje halála után elhatározza, hogy teljesíti annak utolsó kívánságát, és lányaival (Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix) váltóban lefutja a maratont. Apró probléma, hogy egyikük sincs fizikálisan és mentálisan felkészülve a futásra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban