Frissülő cikkünk.
A konklávé csütörtök délelőtt két szavazást is tartott, de ennek ismét fekete füst lett az eredménye, délután, illetve este is lesz még két szavazási forduló. Tegnap este 9 órakor szállt fel először füst. A sikeres pápaválasztáshoz kétharmados többség szükséges.
Naponta akár négyszer is szavazhatnak, amíg valaki el nem éri a kétharmados többséget.
A modern kori történelemsorán még nem sikerült pápát választani első próbálkozásra, így a szerdai fekete füstre sokan számítottak – írta meg a Reuters. A közelmúlt történelmét figyelembe véve azonban már a második naptól lehetséges a végeredmény. A Szent Péter tér most is megtelt emberekkel, akik csak az eseményre felállított kéményt figyelték.
Ferenc pápát, az első latin-amerikai pápát, a 2013-ban tartott utolsó konklávé második napjának estéjén választották meg, akárcsak elődjét, XVI. Benedeket 2005-ben. A CNN elemzői szerint a kezdeti eredménytelenség nem szokatlan, a bíborosoknak időre lehet szükségük a megfelelő konszenzus kialakításához.
A bíborosok most ebédszünetet tartanak délután 4-ig, a további két forduló várható helyi idő szerint 17:30 és 19:00 óra körül.
133 bíboros választó van, akik közül sokan újak – Ferenc pápa nevezte ki őket –, így nem ismerik egymást olyan jól. Érthető módon több időre lesz szükségük, hogy eldöntsék, kit jelölhetnek pápának.
Szerdán kezdődött a pápaválasztás, akkor gyűltek össze a bíborosok, hogy megválasszák Ferenc pápa utódát.
Bár hivatalosan nincs kimondva és nem is mondhatják ezt ki, de a 70 éves Pietro Parolin bíborost tartják a legnagyobb esélyesnek, aki Ferenc pápaságának kezdete óta a Vatikán államtitkára, a legmagasabb rangú 80 év alatti bíboros, így kulcsszerepet fog játszani az elkövetkező napokban.
A konklávé nyitó imáját a Pál-kápolnában mondta el az államtitkár, aztán 132 bíborossal együtt a Sixtus-kápolna felé vették az irányt.
A Sixtus-kápolnába lépve Parolin és a bíborosok esküt tettek, hogy „a legnagyobb hűséggel… titokban tartják a római pápa megválasztásával kapcsolatos összes dolgot”. Rangidősségi sorrendben járultak az oltárhoz, és latin nyelven, egyesével megesküdtek, hogy nem beszélnek nyilvánosan a választásról.
A titoktartási eskü az egyik utolsó esemény volt, amelyet a világ látott, mielőtt a Sixtus-kápolna bezárta kapuit.
Amennyiben egy jelölt megkapja a szavazatok több mint kétharmadát, Parolin feladata lesz feltenni a kérdést,: „Elfogadja-e kanonikus megválasztását főpapnak, és milyen néven szeretné, hogy szólítsák?”
Külügyminiszterként Parolin felügyelte az egyház belső ügyeit, és segített irányítani Ferenc pápa külpolitikáját – amelynek köszönhetően a világ több szegletébe eljutott, mint sok elődje. Munkájának nagy részét az egyház ázsiai, különösen vietnami kapcsolatainak elmélyítésére fordította.
A pápaválasztás folyamata nagyon pontosan megtervezett. Matteo Bruni, a Szentszék Sajtóirodájának igazgatója ismertette a részletes menetrendet.
Ferenc pápa, a szegények szószólója, aki legyőzte a katolikus egyház átalakításával kapcsolatos heves ellenállást, húsvéthétfőn, 88 éves korában szélütés és szívelégtelenség következtében hunyt el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről