Rendkívüli ülés összehívását kezdeményezték ellenzéki képviselők augusztus 25-re a deviza alapú szerződések felülvizsgálatával, az iskolakezdési támogatás kiterjesztésével, a gyermekek digitális védelmével, illetve a végrehajtás megreformálásával kapcsolatos indítványaik megvitatására.
A rendkívüli ülésnap összehívásához az országgyűlési képviselők egyötödének aláírására van szükség.
Kapcsolódó
Az Országgyűlés honlapjára felkerült, a Jobbik által beterjesztett kezdeményezést minden ellenzéki frakcióból ellátták kézjegyükkel, így összegyűlt az elegendő számú aláírás.
A Fidesz-frakció ugyanakkor már múlt csütörtökön közölte: a kormánypártok nem vesznek részt az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.
Így a tanácskozás várhatóan határozatképtelen lesz.
A házelnöknek lehetőleg a javasolt, de legkésőbb az azt követő nyolc napon belüli időpontra kell az Országgyűlést összehívnia az országgyűlési törvény értelmében. Kövér László ennek eleget is tett, az Országgyűlés honlapjára pedig fel is került a hétfőn 13 órakor kezdődő rendkívüli ülés tervezett napirendje.
Ám mivel a napirend előtti felszólalások elhangzását követően határozatképesség szükséges, ami minden bizonnyal nem teljesül, érdemi tárgyalásra, döntésekre, határozathozatalokra nem lehet számítani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot