Az Európai Unió pénzügyminiszterei pénteken megállapodtak a digitális euró bevezetésének ütemtervében, amelynek célja, hogy alternatívát kínáljon a jelenleg domináns amerikai székhelyű Visa és Mastercard rendszereire – adta hírül a Reuters.
Felelevenítették, a digitális euróról, azaz az Európai Központi Bank (EKB) által támogatott elektronikus pénztárcáról szóló viták idén felforrósodtak: az EU most elkötelezett amellett, hogy csökkentse a más országoktól való függőségét olyan kulcsfontosságú területeken, mint az energia, a pénzügy és a védelempolitika.
Az EKB a digitális eurót egy olyan eszközként határozta meg, mely alkalmas Európa amerikai hitelkártyáktól való függőségének csökkentésére;
valamint választ ad Donald Trump amerikai elnök globális törekvéseire az amerikai dollárhoz kötött stablecoinok (stabil kirptovaluták) iránt.
Ám az EKB a projekt fő támogatójaként eddig nem tudta megszerezni a törvényhozás jóváhagyását, a törvényhozók és a bankárok pedig panaszkodnak, hogy a projekt kiürítheti a bankok kasszáját, túl sokba kerülhet, vagy korlátozhatja a magánéletet.
A haladás jeleként az EU pénzügyminiszterei pénteken Koppenhágában, Christine Lagarde-dal, az EKB elnökével és Valdis Dombrovskis európai biztossal találkozva megállapodásra jutottak a következő lépésekről.
Ezáltal az unió pénzügyminiszterei beleszólhatnak abba, hogy kibocsátásra kerüljön-e digitális valuta, és hogy egy lakos hány ilyen eurót tarthat, ami kulcsfontosságú a bankbetétek megrohamozásától való félelmek csillapításában.
Az elért kompromisszum az, hogy mielőtt az EKB végleges döntést hozna a kibocsátással kapcsolatban (...) lehetőség lenne megvitatásra a Miniszterek Tanácsában
– árulta el Paschal Donohoe, a pénzügyminiszterek üléseinek elnöke egy közös sajtótájékoztatón.
Donohoe, Lagarde és Dombrovskis szintén üdvözölték a limit meghatározásának eljárásával kapcsolatos kompromisszumot, bár részleteket maguk nem közöltek.
Az ülésen jelen lévő egyik résztvevő a Reutersnek elmondta, az EKB a javasolt tartási limitet is benyújtja az Európai Pénzügyminiszterek Tanácsának jóváhagyásra.
Sürgetővé válhat a digitális euró bevezetése az EU-ban
Az Európai Központi Bank reméli, hogy Donald Trumpnak az amerikai dollárhoz kötött kriptovaluták támogatására vonatkozó terve felgyorsítja a digitális euró törvényi támogatását – jelezte Piero Cipollone, az EKB igazgatósági tagja. Részletek >>>Az EKB korábban azt vetítette előre, hogy „profitot” is hoz majd a digitális euró. Az Európai Bizottság becslése szerint a digitális valuta bevezetése az egész euróövezetben 2,8 és 5,4 milliárd euró közötti költséggel járhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben