Egy, a saját felhasználói által generált, a világ nagyvárosainak megélhetési költségét összegző weboldal, a Numbeo azt mutatta meg, hogy milyenek a sörárak Európa nagyvárosaiban. A táblázat a csapoltsör-átlagárak trendjét mutatja.
A vg.hu megjegyzi, az átlag a labdarúgó Európa-bajnokság egyes helyszínein hajszálra 4 euró, és ez bizony még nem is a legdrágább. Ehhez képest a Numbeo júniusi 12-i mintavétele alapján Rejkjavíkban egy korsó csapoltsörért 10 eurót kell fizetni. Hasonlóan drága mulatság a másnaposság Osloban, Koppenhágában és Helsinkiben, London pedig nincs tőlük messze elmaradva, itt ugyanis 7,7 euróba kerül egy korsó sör, míg Dublinban 6,5 euróba.
Kapcsolódó
A felmérés alapján Budapesten 2,5 eurót kell kifizetni a klasszikus fociitalért.
Mi a helyzet a szomszédságunkban? Szlovénia fővárosa átlagosan 3 eurót, Pozsony szintén 2,5 eurót, míg Bukarest 2,4 eurót kér egy korsó csapoltsörért, míg Kijev mindössze 1,1 eurót.
A legfrissebb adatok alapján ugyanakkor az is látszik, hogy meglehetősen nagy különbségek vannak Európa-szerte a csapolt sörök árai, valamint az alkoholos italok általános színvonala között. Ugyanakkor az Eurostat adatai szerint az egész EU-ban Budapesten a legolcsóbb, nem csupán a sör, hanem önmagában az alkoholos ital is.
Ez a generáció már szinte alig iszik
Például a szüleik vagy a nagyszüleik generációjához képest meglepően nagy arányban állítják azt magukról, hogy 100 százalékban antialkoholisták.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt